Mi lett a Végtelen történet híres gyerekszínészeivel? Így néznek ki ma − GALÉRIA

A közkedvelt gyerekfilm a Végtelen történet
IMDb -
Fantasy Végtelen történet mesefilm gyerekszínész
Rajongtál ezért a fantasyért? Megmutatjuk, hogy hogyan néznek ki most a Végtelen történet gyerekszereplői, és hogy, mivel foglalkoztak az elmúlt negyven évben.

A Végtelen történet sokak számára meghatározó film volt gyerekként. Együtt élhettük át Bastiannal, hogy Atreyu megmenti Fantáziaországot, és az uralkodónőt az egyre erősebben pusztító Semmitől, a különleges, fantáziátlanság és reménytelen álmodozás elleni gyógyírrel.

Mutatjuk, mi lett a Végtelen történet című fantasy gyerekszereplőivel!
A Végtelen történet nagy népszerűségnek örvendett
Forrás:  AFP

A Végtelen történet gyerekszínészei akkor és most

A tavaly negyvenéves Végtelen történet a nyolcvanas évek egyik legnagyobb sikerű gyermekfilmje volt. Michael Ende 1979 -es regényéből Wolfgang Petersen készített adaptációt. Az 1984-es film készítési költsége körülbelül 25–27 millió dollár volt. Ez az NSZK–brit–amerikai koprodukció akkoriban a legdrágább európai produkciónak számított az igen magas költségvetésével. Németországban 1984. áprilisban mutatták be, Magyarországra 1986. decemberre érkezett meg a szinkronizált változat.

Ugyan a filmben szereplő gyerekszínészek elképesztően erősen és hitelesen alakítottak és több filmes díjra is jelölték őket, mire felnőttek, egyikükből sem lett hatalmas sztár és többnyire fel is hagytak a színészi pályával.

A fantasy-mesefilm nézői két táborra szakadtak, és voltak a Bastian-rajongók és a minden kamaszlány szívét meghódító Atreyu-fanok. Nézzünk, hogyan néznek ki most gyerekkorunk kedvenc főhősei és mivel foglalkoztak az elmúlt több mint negyven évben!

Noah Hathaway

Pályáját óvodás korában reklámfilmekben kezdte, 6 évesen pedig már szerepet kapott a Csillagközi romboló című sorozatban. Ezt követően több kisebb szerepet is elvállalt, például a Házasodjunk, vagy tán mégse? című filmben. A Végtelen történet világhírnevet szerzett Noah Hathaway-nek és megkapta a legjobb fiatal színésznek járó Szaturnusz-díjat. 

Noah ezután a harcművészeteknek szentelte életét és három harcművészetben is fekete övet szerzett: American Kenpo, karate és Tang Soo Do. 

Dolgozott bárpultosként, motorversenyzőként és vezetett tetoválószalont is.  2012 óta újra láthattuk egy- két filmben, például a 2016-os The Chair című horrorban. A mára már több, mint 50 éves Hathaway producerként és lövészoktatóként tevékenykedik és egy videójátékokkal foglalkozó vállalkozást vezet. 

Barret Oliver

Barret Oliver alakította a könyvolvasó, Bastian Balthazar Bux szerepét. Állítólag a castingon túl fiatalnak tartották Bastian szerepére, de olyan tehetséges volt, hogy végül ő kapta meg. 

A sikeres fantasy után több szerepet is kapott és volt szerencséje Tim Burtonnel is közösen dolgozni a Frankenweenie rövidfilmben. 

A D.A.R.Y.L. – A múlt nélküli fiú című filmben olyan jól alakított, hogy Szaturnusz-díjat kapott. Hiába jósoltak neki nagy jövőt, utoljára 1989-ben, 16 évesen állt kamerák elé. Az 1980-as évek végén abbahagyta a filmezést és egy új, érdekes szakmát választott: 19. századi fotótechnikával dolgozó fotós lett és nyomdász. Képeit több múzeumban és galériában is kiállították. 

Tami Stronach

Az akkor 10 éves Tami Stronach, a gyönyörű Gyerek-császárnő szerepét játszotta hideg profizmussal. Stronach már ötven pluszos anyuka, aki csak jóval a film bemutatása után merte bevallani, hogy a Végtelen történet forgatása után több felnőtt férfi is rajongói levelekkel bombázta, melyben a kislány iránti vágyaikról számoltak be. Telefonon is hívogatták és többen a háza elé zarándokolva is zaklatták a kislányt. 

Még házassági ajánlatot is kapott drága eljegyzési gyűrűvel, egy amerikai producer pedig meztelen filmszerepet kínált az akkor még mindig csak tízéves kislánynak. 

A szép arcú, tehetséges, bájos kislány előtt hatalmas karrier állt, de anyja, a Végtelen történet sikerei és zaklatásai után úgy vélte, nem akarja, hogy a lányát tönkretegye a sztárélet. Így Tami később a modern táncművészet és a koreografálás felé fordult. Évekkel később pedig a férjével egy családi színházi és filmes tartalmakat gyártó vállalkozást indítottak. 

Ha érdekelnek a gyerekszínészek akkori és mostani képei, kattints a galériára!

Noah Hathaway, a kamaszlányok szívét meghódító Atreyu szerepében.
1 / 3
Barret Oliver, aki a könyvolvasót alakította.
1 / 3
Tami Stronach, a gyönyörű Gyerek-császárnő szerepét játszotta.
1 / 3

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.