Szerda délelőtt több helyen felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap, ám délután délnyugat felől fokozatosan beborul az ég. Egyre többfelé várható esős időjárás, helyenként zivatarok is kialakulhatnak, estére pedig már az ország keleti felén is számítani lehet csapadékra.

Forrás: Getty Images
Időjárás szerdán és csütörtökön
Az előrejelzések szerint a Dunántúlon akár 20–30 milliméternyi eső is hullhat estig, ez a mennyiség fél havi átlagnak felel meg.

Csütörtökön sem lesz jobb helyzet: záporokra és zivatarokra elsősorban a nyugati, délnyugati és a keleti-délkeleti térségekben kell készülni, estére pedig inkább a Tiszántúlra tevődik át a csapadék súlypontja - írja a Köpönyeg. A zivatarokat erős széllökések is kísérhetik. A meteorológiai szolgálat szerdára több dunántúli megyére adott ki figyelmeztetést, csütörtöktől azonban az ország teljes területére érvényben lesz a riasztás.
A hőmérséklet ugyanakkor nem zuhan drasztikusan: az ország nagy részén 25 és 31 fok közötti maximumok várhatók, a nyugati megyékben ennél hűvösebb, 20–24 fokos értékek lehetnek jellemzőek.


