Charlie Sheen nem kertel: könyvében leírja, hogy halva született, tinédzserként prostituáltnál veszítette el a szüzességét, és éveken át a drogok uralták az életét. A kokain, a crack és a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt hétszer járt rehabon, 1998-ban pedig majdnem belehalt egy túladagolásba. 2011-ben HIV-fertőzést diagnosztizáltak nála, ezután pedig évekig teljesen lecsúszott.

Forrás: Getty Images North America
Charlie Sheen ma már nyolc éve tiszta, és – ahogy a Page Sixnek elmondta – közel egy évtizede cölibátusban él. „Ez nagyrészt szerencse” – fogalmazott. – „Olyan, mintha több életet kaptam volna egy macskáknál is. Az én történetemhez hasonlókat általában már csak megemlékezésekben mesélnek el.”
A Netflix új dokumentumfilmje, az aka Charlie Sheen bemutatja a színész hullámvasút-szerű életét. Egykori kollégája, Jon Cryer a filmben úgy fogalmaz: „Charlie élete ciklusokból áll: elront mindent, mélypontra kerül, majd újjáépíti magát – aztán újra romba dönti.” Cryer szerint félelemmel töltötte el, hogy ismét részese lehet ennek a körforgásnak.
Charlie Sheen szerint barátja szavai pontosak, de irónikusan reagált: „Ha ezt pár évtizeddel korábban mondod, a terápiára költött pénzem felét neked adtam volna.”
A Két pasi – meg egy kicsi sztárjaként Sheen a csúcson volt, de 2011-ben teljesen összeomlott. Drogproblémái miatt leállították a forgatásokat, majd nyilvánosan támadta a sorozat készítőit és a CBS-t. Hírhedt interjúiban arról beszélt, hogy „tigrisvér” folyik az ereiben, és hogy ő a „Vatikán bérgyilkosa”.
Később, a HIV-diagnózisa után éveken át Mexikóban élt, és – saját bevallása szerint – „folyamatosan részeg volt”. Szexuális kalandjairól, orgiákról, prostituáltakról és a Playboy-villában töltött éjszakákról könyvében és a filmben is részletesen beszámol.
Charlie Sheen távol tartja magát a nőktől
Charlie Sheennek öt gyermeke van három különböző kapcsolatból. Exfeleségeivel ma már békésebb a viszonya, bár lányaival – főleg Samivel – nem mindig találja a közös hangot. „Igen, szörnyű, hogy nem beszélünk. De muszáj optimistának maradnom. Mindig van esély arra, hogy minden helyrejöjjön” – mondta.
Sheen saját bevallása szerint jelenleg nincs párkapcsolatban. „Ha nincs barátnőm, és nem is fizetek érte, akkor ez cölibátus. A matematika egyszerű” – fogalmazott. Hozzátette: bár sokáig a szex volt az élete központja, le tudott mondani róla, de most már kész lenne egy valódi kapcsolatra.


