A gyászterapeuta Sallai Nóra tragédiájáról: "Egy gyászoló szülő élete utolsó szívdobbanásáig gyászoló szülő marad"

Nincs szívszorítóbb egy anya gyászánál, akinél jobban senki sem tudhatja, milyen elveszíteni gyermekünkkel együtt énünk egy részét is. Sallai Nóra, a Jóban Rosszban színésznője egy éve súlyos autóbalesetet szenvedett kisfiával, Bendével. A tragikus balesetet a színésznő kisfia nem élte túl, Sallai Nóra életéért pedig hosszas küzdelem folyt. A testi felépülés azonban csak egy része a szörnyű tragédiának, a lelki felépülés ennél jóval nehezebb.

Szívszorító évforduló: egy éve történt Sallai Nóra balesete

A gyásznak nagyon sokféle szakasza van, szakirodalom- és szerzőfüggő, hogy pontosan, hogyan nevezik őket. Egyben azonban mind egyetért: az első szakaszok között mindig megjelenik a tagadás és a düh.

– fejti ki Dr. Zelena András tanatológus kutató, a BGE dékánja, habilitált egyetemi docens az évforduló kapcsán. 

„Befejezetlen életnek hívják a köznyelvben, és jó pár nemzetközi szakirodalomban is, amikor valakit nem élete alkonyán, idős korban ér a halál. Azt szokták mondani a gyászban érintett szülők, hogy életük utolsó szívdobbanásáig gyászoló szülők maradnak, és semmi nem fogja feledtetni a fájdalmat; a feldolgozócsoportban megjelenő, a segítség e formáját és a sorstársak rendkívüli támogató erejét megismerő szülők sokszor úgy fogalmaznak: „megtanulnak együtt élni a fájdalommal”. Tehát azt sajnos ki kell jelenteni, hogy a gyermekét gyászoló szülő az ezt a fájdalmat és ezt a terhet folyamatosan viseli, és hordja magával. Hiszen a természet rendje szerint egy szülőnek sem lenne dolga eltemeti a gyerekét" – teszi hozzá Dr. Zelena András.

Az első egy év a legnehezebb

A néphagyomány nem véletlenül hagyományozta ránk a gyászév a fogalmát, ez a fogalomkör már a századelő óta velünk van – bármikor is történjen a haláleset, ez az az eltelt 365 nap, amikor a nagy ünnepek, családi események mind-mind megtörténnek az elhunyt személy nélkül.

– mondja a gyászterapeuta, aki arra is kitér, hogy van, akinek az otthonlét segít, még van, aki a munka világába menekül az első időszak traumáitól, van aki egyedüllétre vágyik, míg mások épp ezt kerülik az ébren töltött óráikban. Ráadásul az is teljesen egyedi, hogy ki, hogy viszonyul az évfordulóhoz.

„Mindenkinek van egy ilyen napja, vagy napszakja, órája, perce. Még ha nem is az évforduló az pont. Van, aki egy kórházi haláleset kapcsán a kórház környékére nem tud menni. Van olyan, aki az adott szobát, tragédia környéket kerüli el, míg mások egy-egy hanghatástól, illattól retraumatizálódnak, azaz átélik újra és újra megrázóan a tragikus pillanatot. Lehet ez egy telefoncsörgés, mentőautó szirénája is, vagy a kinti fényviszonyok tragikus naphoz hasonló viszonyai, egy illat is akár. Általánosságban azt mondjuk, hogy az évfordulók az első időszakában még nagyon traumatikus az emlékezés. Van, aki tudatos előkészületekkel, emlékezéssel készül, sírkertlátogatással, családi emlékezéssel, míg mások megpróbálnak nem foglalkozni vele, s teletűzdelik az adott napot eseménnyel-teendővel, s szeretnének „túllenni” rajta. Általában ez is a megküzdésnek és a feldolgozásnak egy lépcsője" – fejti ki a gyászterapeuta.

Sok minden múlik a családon és a barátokon, környezetben lévő társakon

A gyászfeldolgozásban hatalmas segítség lehet a család és a barátok támogató jelenléte, akik segítik a gyászolót. Ők azok, akiknek felhívhatják a magányos gyászoló figyelmét arra, hogy vannak gyászfeldolgozó sorstársi közösségek, szakemberek, csoportok, amik segíthetnek a szerettüket elvesztett hozzátartozónak, mankót és támogatást jelentenek az első, vészterhes időszakban.

 – zárja gondolatát a gyászterapeuta, Dr. Zelena András, Sallai Nóra balesetének évfordulója apropóján.