Drakula és a vérpuding - Tudnivalók halloweenről

mágia varázslás ünnep boszorkány hagyomány Halloween
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október 31-én tartják a világ számos országában meghonosodott, angolszász eredetű halloween ünnepét.  

Az elnevezés az angol All Hallow Eve kifejezés rövidítése, ami magyarul mindenszentek előestéjét jelenti. A keltáknál ekkor ért véget a nyár, ekkor terelték a szarvasmarhát a legelőről az istállókba, ünnepelték az újévet, egyszerre hódolva a Napisten és a Holtak Ura előtt. A druidák hite szerint e napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az előző esztendőben haltak meg, és azóta állatok testében "léteztek". Hogy ne az élők testét foglalják el, a házakban ilyenkor kioltották a tüzet, és hátborzongató ruhákban parádéztak, elijesztve a holtakat. Áldozatokat is bemutattak, hogy engesztelést szerezzenek a lelkek számára, és egyengessék útjukat a mennyei örömök felé.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A középkori hiedelmek szerint a mindenszenteket megelőző nap végezték üzelmeiket a boszorkányok és varázslók. Ma is több okkult szekta tartja úgy, hogy ilyenkor a szellemi és a fizikai világ érintésnyire kerül egymástól, és ekkor a legnagyobb erejű a mágia. A 8. századtól terjedt el az a hiedelem, hogy a torz vonásokkal "ékesített", tökből faragott lámpások megvédik az utazókat a rossz szellemektől.

A halloween 1840 körül került Amerikába, amikor az írországi burgonyaínség következtében ezrek vándoroltak ki az óceánon túlra és vitték magukkal szokásaikat. A legenda szerint létezett egy Jack O'Lantern nevű ír falusi kovácsmester, aki annyira zsugori volt, hogy halála után a pokolba sem nyert bebocsátást. Ehelyett arra ítéltetett, hogy örökké bolyongjon, kezében lámpással keresve nyugvóhelyét. Az eredeti lámpás kivájt cukorrépa volt, benne egy izzó széndarabbal, az ünnep tengerentúli meghonosításával a répa helyét a tök foglalta el. A halloween hagyományos színe a fekete és a narancssárga, napjainkban ezek a bíbor, a zöld és a vörös színekkel egészültek ki.

A mindenszenteket megelőző nap mára elvesztette eredeti jelentőségét, a kereskedelemben ugyanakkor megmaradt, az üzletek kirakatait az ünnep jelképei díszítik, és több országban a televíziók horrorfilm-maratont sugároznak. A halloween ma főként a gyermekek fantáziáját ragadja meg, akik különféle jelmezeket öltenek, lámpásokat készítenek a kivájt tökökből (jack-o-lantern), és házról házra vándorolva "rémisztő" fenyegetésekkel édességeket és gyümölcsöt "zsarolnak" ki az ottlakóktól (trick or treat, azaz csíny vagy finomság). A gyerekek mellett felnőttek számára is rendeznek jelmezes halloween partikat. A kóbor lelkek éjszakáján Amerikában felvonulásokat tartanak, a mulatság éjszakai bárokban folytatódik egészen hajnalig.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Halloween éjjelén a "szörnyételek" is divatosak: a gyerekek is fogyaszthatják a paradicsomból készült "vérlevest", a "véres ujjat", amely hosszúra vágott sült krumpli és frankfurti virsli ketchuppal, a "kukacos földet" (csokoládépuding fekete "kukac" díszítéssel), vagy "Drakula vérpudingját" (vaníliapuding málna- vagy epermártással leöntve). A felnőttek halloween kenyeret sütnek: a gyümölcskenyérben gyűrűt rejtenek el, aki megtalálja, tudhatja, hogy a következő évben férjhez megy vagy megnősül. Az italok készülhetnek gyümölcsből, felnőtteknek alkohollal, a lényeg, hogy élelmiszerfestéktől jó véresek - azaz pirosak - legyenek. Az ünnep számtalan, főként persze amerikai regény, képregény és film tárgya, talán a leghíresebb John Carpenter Halloween című, több folytatást megélt horrorfilmje.

Magyarországon is rendeznek Halloween Fesztivált a fővárosban, ennek keretében tök-, smink- és jelmezversenyre is várják a vállalkozó kedvűeket. Az ünnephez kapcsolódva a budapesti Corvin moziban horrormaratont rendeztek a hétvégén, a Titanic Fesztivál csapata pedig Budapest Horror Show címmel szervez vetítéssorozatot október 31. és november 3. között a Toldi moziban.

Forrás: MTI


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.