Advent - Minden napra egy mese: A koldus gyermek

Forrás: Thinkstock -
advent A koldus gyermek mese Jókai Mór
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már nem egészen egy hét van hátra karácsonyig. A karácsonyi készülődés lázában szakítsatok időt egymásra. Ezúttal Jókai Mór meséjével hajtsátok álomra a fejeteket. Összebújás, forró habos kakaó, és kezdődhet a mese.

Az apját leütötte a hajókötél, a vízbe fulladt. Az anyja mosóné volt; éjszakai munkában meghűtötte magát, forró lázat kapott, meghalt. A kisfiú egyedül maradt, még alig volt négyesztendős.

Mikor kivitték az anyját is a temetőbe, a kisfiú elgondolta magában: „Már most ki fogja nékem mondani: kedves kisfiam? Ki fog én nekem kenyeret adni reggel, este? Ki vet nekem már ezután ágyat, ki ád rám tisztát, ha elszennyesedem, ki vesz az ölébe, ki csókolgat meg, hogyha valamim fáj?”

Mikor kivitték az anyját is a temetőbe, a kisfiú elgondolta magában: „már most ki fogja nékem mondani: kedves kisfiam? Forrás: Thinkstock

A szomszédok is elköltöztek ki ide, ki oda, idegenek jöttek a régiek helyébe, akiknél ha megjelent a kisfiú, ha bekérezkedett ajtajukon, azt kérdezték tőle: „Mit akarsz? Mit keresel itt? Takarodjál innen!"

El is takarodott szegény, kiment az utcára, ahol senkit sem ismert, megállt egy szögletnél szépen, s úgy nézett a jövő-menő emberek szemébe: nem hasonlít-e valaki az ő apjához, anyjához, hogy azt megszólíthatná. Hiába nézte azokat, az embereknek más dolguk van, mint az őgyelgő gyerekekre ügyelni. Aki a mai világban valamit akar kapni, annak ki kell nyitni a száját. Az igazi koldusgyerek jobban érti a mesterségét; az utánok szalad a cifra uraknak, hozzájok keni-feni magát piszkos condráival; azok azután, csakhogy megszabaduljanak tőle, vetnek neki valamit. Az olyan koldus, aki csak sírni tud, meghalhat éhen.

Meg is halt volna éhen a kis poronty mindjárt az első két napon, ha egy jámbor öreg gyümölcsárus asszony nem árult volna ott azon a szögleten, amelyikhez ő szegődött. ez csak elnézte, mit ácsorog az a kisfiú ottan olyan sokáig. Talán bizony lopni akar? Mikor aztán látta, hogy estig nem mozdul onnan, megszánta. Kiválasztott számára egy ütődött almát: nesze, fogjad, hanem aztán már most eredj haza!

A kisfiú hozzá volt szoktatva a szófogadáshoz s ahogy mondták neki, hogy menjen haza, szépen elindult haza.

A kis árva fiú elsírdogált magában, amikor elgondolta, hogy neki sehova sem lehet bémenni; őreá sehol sem várnak, az ő számára sehol sem vetettek ágyat Forrás: Thinkstock

Akkor pedig már este volt, és este nagy városban minden ház ajtaja be van zárva. A kis árva fiú így elsírdogált magában, amikor elgondolta, hogy neki sehova sem lehet bémenni; őreá sehol sem várnak, az ő számára sehol sem vetettek ágyat.

Azután összehúzta magát egy kapu szögletében, s ott nagy sírtában elaludt, álmában megölelgeté azt a követ, ami olyan jó volt, hogy gyenge tagjait a szél ellen védelmezte, s azt mondta neki: „édesanyám”.

Éjszaka is sokszor felébredt, mikor úgy fújt a hideg szél, s nyögve fordult másik oldalára, mikor olyan kemény volt az ágya.

Másnap megint felkereste a jó kofaasszonyt, aki látva, hogy olyan bús szegényke, ismét nekiadta ételmaradékát.

Harmadnap, negyednap megint ott találta a jó öreg asszonyt. Ötödnap pedig hiába várt reá a szegleten, sokan jöttek-mentek az utcán, még többen, mint egyébkor, csak az öreg nem jött ezúttal.

A koldusfiú hiába kereste a jó öreg asszonyt, nem látta sehol Forrás: Thinkstock

A kis árva fiú végre megkérdezé egy féllábú koldustól (nagyobb urat nem mert megszólítani):

– Hol van most a jó néne?

– Ma nem fog itt árulni, fiam, felelt neki a koldus, mert ma ünnep van.

– De hát miért van ünnep?

– Mert ma született a Jézus, látod, kisfiam, hogy mennek az emberek a templomba.

Ahová annyian mennek, oda tán neki is szabad bemenni, gondolá a kis árva, s hogyan örült, midőn látta, hogy ebből a nagy-nagy házból, aminél szebb háza senkinek sincsen, nem utasítják ki, nem kergetik el, nem kérdik tőle: mit akar itten? Hanem engedik ott gyönyörködni abban a sok szép énekben, s ellenni a sok ékes öltözetű úr között.

Valami nagy tiszteletre méltó ember azután sokat beszélt a népnek, elmondá, hogy született a kis Jézus jászolban, pásztorok között, hogy élt szegénységben, nyomorúságban, s hogy szerette azután is a kis gyermekeket mindig.

A templomban valami nagy tiszteletre méltó ember beszélt Forrás: Thinkstock

Úgy elhallgatta volna napestig, amit ez a tiszteletre méltó férfi beszélt.

Egész estig mindig talált templomot nyitva; estve azután azokat is becsukták s ő ismét az utcán maradt.

Annyi ablak ki volt világítva az utcákon, fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus.

A kis árva úgy el tudta azokat nézni.

Mosolygó asszonyságok jöttek a boltokba, vásároltak azokból a tündéri szépségekből, ki-ki vitte haza, kisfiának, kisleányának, amit a kis Jézus küldött nekik.

Olyan szép a kis Jézus születésnapja!

A kis koldusfiú visszatért a templom ajtajához, ott letérdelt kis kezeit összetéve Forrás: Thinkstock

Csak olyan hideg ne volna ezen a napon! Jó azoknak, akik meleg kályha mellett édesanyjuk keblén hallgathatják a szél süvöltését; de aki nem tudja, hogy hová menjen haza ilyen zord időben!

Ismét csak visszatért a templom ajtajához, ott letérdelt, kis kezeit összetéve:

– Édes Jézuska, a ki úgy szereted a gyermekeket, ha volna szükséged olyan kis szolgára, amilyen én vagyok, vennél engemet magadhoz. ...

S a nagy Megváltó meghallá kis szolgája kérését, és elvette magához őt, akit senki sem tartott magáénak a földön. Ott elaludt a kisgyermek és felébredt – a mennyországban. ...

Ti, kik vigadtok s örültök szent Karácson napján, emlékezzetek meg azokra, akik éheznek és szomorkodnak!

Advent - Minden napra egy mese: Az aranydió http://www.life.hu/kult/20161205-mester-gyorgyi-az-aranydio-adventi-mese.htmlAz adventi készülődés a gyerekek számára rendkívül fontos, hiszen számukra a legszebb ünnep a karácsony. Már csak néhány nap van hátra az ünnepig. Hogy még örömtelibb legyen a várakozás, ma este olvassátok el együtt Mester Györgyi Az aranydió című történetét. KultThinkstockKarácsonyi ajándéktippek – Azoknak, akiknek fontosak a szellemi értékekhttp://www.life.hu/kult/20161206-karacsonyi-ajandektippek-azoknak-akiknek-fontosak-a-szellemi-ertekek-konyv-tanfolyam-eloadas.htmlManapság a karácsonyfa alatt inkább modernebb technikai eszközök – telefonok, tabletek, számítógépek – kapnak helyet. De mivel lepjük meg azokat a szeretteinket, akik a hagyománytisztelő értékrend hívei? Azokat, akiknek fontos, hogy egy ajándék szellemi értéket is képviseljen? Egy jó könyvnek, egy látványos színpadi produkciónak, egy érdekes tanfolyamnak mindenki örül. KultThinkstockAdvent - Minden napra egy mese: A kívánsághttp://www.life.hu/kult/20161205-szabo-gitta-a-kivansag-mese-adventre.htmlDecember 13-ára Szabó Gitta A kívánság című történetét ajánljuk. Már csak 11 nap van hátra karácsonyig. KultThinkstockSiker és boldogság - Ha te is ezekre vágysz, íme néhány önfejlesztő könyv, amit muszáj elolvasnodhttp://www.life.hu/kult/20161206-onfejleszto-konyvek-amiket-erdemes-elolvasni-a-siker-es-a-boldogsag-jegyeben.htmlHa te magad is sikerekre és boldog életre vágysz, nem kell mást tenned, mint megfogadnod a leghíresebb életvezetési tanácsadók tippjeit. Alábbi válogatásunkban a legjobb írások közül szemezgettünk. KultThinkstockKarácsonyi ajándéktippek – Azoknak, akiknek fontosak a szellemi értékekhttp://www.life.hu/kult/20161206-karacsonyi-ajandektippek-azoknak-akiknek-fontosak-a-szellemi-ertekek-konyv-tanfolyam-eloadas.htmlManapság a karácsonyfa alatt inkább modernebb technikai eszközök – telefonok, tabletek, számítógépek – kapnak helyet. De mivel lepjük meg azokat a szeretteinket, akik a hagyománytisztelő értékrend hívei? Azokat, akiknek fontos, hogy egy ajándék szellemi értéket is képviseljen? Egy jó könyvnek, egy látványos színpadi produkciónak, egy érdekes tanfolyamnak mindenki örül. KultThinkstockAdvent - Minden napra egy mese: Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?http://www.life.hu/kult/20161130-mentovics-eva-miota-van-csillag-a-karacsonyfak-csucsan.htmlA Minden napra egy mese sorozatunk mai története Mentovics Éva meséje: a Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán? KultThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.