Markos György kijelentette, hogy nem áll többé színpadra

Forrás: opsz.hu -
színpad Markos György visszavonulás humorista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszavonult, és soha többé nem kíván színpadra állni Markos György. Az utóbbi években több egészségi problémája volt, túlhajtotta magát. Azt mondja, már csak nyugalomban szeretne élni. 

"Nagyon örülök, hogy megélhettem ezt a kort, de ilyenkor már minden nap ajándék. Nálunk sosem volt divat a szülinapozás felfújása, hogy azt gondoljuk: nekünk minden jár. Maximum a pofád jár, felelte erre mindig az édesapám, Alfonzó" – mesélte a Borsnak Markos György színész, Karinthy-gyűrűs humorista. Országszerte milliók arcára csalt már mosolyt, ám többé nem áll színpadra.

Saját bevallása szerint három alkalommal született újjá, az utóbbi években ennyiszer jött ki az intenzív osztályról. A kétezres évek elején stroke-kal és szívinfarktussal is kezelték. Negyven kilót fogyott, a súlyát szeretné tartani.

Markos György nem áll többé színpadra Forrás: opsz.hu

"A hülye rendszertelen élet, idegesség okozta majdnem a halálomat. Azt hittem, annyira fontos vagyok, hogy állandóan rohantam, és hajtottam magam. De az intenzíven rájöttem, hogy Isten kezében vagyok, és a nézőtéren lévő sok mosolygó arc eltűnik. A saját karosszériámat kellett kikalapálnom, és felhagyni a túlzabálással, remélem, most minden kerek" – fogalmazott a színész.

Terveit is megosztotta a lap munkatársával: szeretne nyugalomban élni. "Édesapám nagyon kemény iskola volt nekem, azt mondta: Nehogy azt hidd, te vagy a csúcs, hidd el, jön kétszáz jobb. Most ezt érzem, és okosabb, ha továbbra is a visszavonulás mellett maradok" – mondta Markos György.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.