Már délelőtt lehet új pápa

füst pápaválasztás Sixtus-kápolna konklávé bíboros Vatikán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Indul az újabb kör: délelőtt ismét szavaznak a pápaválasztó bíborosok a Vatikánban. Az első szavazás ugyanis eredménytelen volt tegnap, így fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből.

Ismét szorgoskodnak a bíborosok a Vatikánban. A konklávé első napján ugyanis nem sikerült pápát választani, vagyis fekete füst szállt fel tegnap a Sixtus-kápolna kéményéből. A 115 bíboros kora reggel elhagyta szálláshelyét, és átment az apostoli palotába, ahol misét tartanak. A mai első voksolás ezután lesz. Mindenkinek egy szavazata van, az új pápa megválasztásához kétharmados többség kell.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Ma és - ha ezen a napon sem tudnak választani - a következő két napon is négyszer-négyszer szavaznak a bíborosok, kétszer délelőtt és kétszer délután. Ha péntekre sem lesz meg az új egyházfő, akkor szombaton imanapot tartanak, majd vasárnap folytatják a voksolást.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Dennis Rodman felvenné az új pápa fejdíszéthttp://www.life.hu/szorakozz/20130312-dennis-rodman-a-profi-kosarlabda-jatekos-azt-tervezi-hogy-talalkozik.htmlBejelentette lemondását XVI. Benedek pápahttp://www.life.hu/legykepben/20130211-lemondott-a-85-eves-xvi-benedek-papa-aki-idos-korara.htmlFehér vagy fekete füst? Már ma új pápát választhatnakhttp://www.life.hu/szorakozz/20130312-mar-ma-uj-papat-valaszthatnak-a-papavalaszto-biborosok-a-sixtuskapolnaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.