Robert Downey Jr. Amerikai kapitány Liam Hemsworth Andrew Garfield Christian Bale Chris Evans szuperhős
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahhoz szoktunk hozzá, hogy a világ megmentőiként, de minimum különleges képességekkel felvértezett csodalényekként látjuk őket újra meg újra a filmvásznon. Pedig nagyon más szerepekben is képesek bizonyítani: összegyűjtöttük a szuperhős-színészek legmeglepőbb alakításait.

Liam Hemsworth

Liam Hemsworth-t az asdardi (germán) istenség, Thor szerepében ismerhette meg a szélesebb közönség: szőke, nagyhatalmú, szupererejű, egoista és gúnyos humorú volt (és lesz, hiszen még több Thor- és Bosszúállók-filmre számíthatunk). A szőke és az egoista (valamint a nőcsábász) vonások ugyan megmaradtak abban a filmben is, ahol James Hunt Forma-1-es pilótát kellett játszania, de a Hajsza a győzelembe (egyik) főhőseként jóval törékenyebb és szánalomra méltóbb, önsorsrontó figurát formált meg. Ráadásul meggyőzően, így végre a komolyabb színészi képességeiről is meggyőződhettünk.

Christian Bale

Christian Bale-t túlzás lenne tipikus szuperhős-színésznek nevezni, hiszen számtalan féle-fajta filmben és szerepben feltűnt már a mozivásznon, no de mégiscsak eljátszotta három alkalommal Batmant, így a listánkon a helye. A kockahasú igazság bajnokával pedig azt a szerepét állítjuk szembe, ahol a legkevésbé kisportolt formáját hozta, és a legkevésbé sem ragaszkodott a törvény betartásához, sőt.

Robert Downey Jr.

Robert Downey Jr. az alkohol- és drogfüggősége miatti sokéves kihagyásából való visszatérése óta elsősorban szuperhősöket játszik: Vasember mellett az újfajta mozis Sherlock Holmes is tulajdonképpen annak tekinthető. Karrierje elején viszont egy csetlő-botló, igaz, a világ tetejére jutó figura szerepével robbant be: Charlie Chaplint alakította a róla szóló életrajzi filmben.

Andrew Garfield

Az új Pókember, azaz Andrew Garfield minumum három filmre szerződött le a szuperhős szerepére, így jó darabig elsősorban ilyen formában fogunk találkozni vele, pedig tud ő teljesen más figurát is játszani: a Ne engedj el! című könnyes-fantasztikus drámában egy megzavarodott, szerelmes, világban a helyét kereső klónfiút alakított.

Chris Evans

Ha valaki, ő igazán szuperhős-színész: nemcsak Amerika kapitányt játssza el már harmadik alkalommal e hónapban, de korábban ő alakította A fantasztikus négyes egyik tagját is két filmen át. Az utóbbi idők egyik legjobb (nálunk egyelőre még nem bemutatott) sci-fijében, a Snowpiercerben pedig alig lehet ráismerni: szakállas-sapkás szegényemberként tűnik fel, aki lázadást szít a kizsákmányolók ellen egy posztapokaliptikus világban.

Anna Paquin

A biszexualitását nemrégiben nyíltan vállaló Paquin nemcsak az X-Men-széria Vadócaként bír különleges tulajdonságokkal, de a főszereplésével készült sorozatban, a True Bloodban is telepatikus képességekkel megáldott/megvert (fél)tündérlányt játszik. A karrierje viszont teljesen másképp indult: varázslatos gyerekszereplőként az új-zélandi Zongoralecke című drámában, amiért minden idők második legfiatalabbjaként Oscar-díjat is kapott.

Henry Cavill

Olyan arcéllel, amilyen Henry Cavillnek van, elég nehét mást játszani, mint hősöket, így nem csoda, hogy Supermanen kívül megtalálta őt Thézeusz figurája is a Halhatatlanokban. Woody Allen legutóbbi (nálunk még nem bemutatott) rendezésében viszont más karaktert alakít: átlagos nagyvárosi fiatalt, aki kissé ügyetlenül próbálkozik megismerkedni a leendő nagy szerelmének tartott lánnyal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.