A modern magyar líra egyik kiemelkedő képviselője. A hagyományok mellett költészetében törekedett a műfajok keverésére, így kora egyik nagy újítója volt. Szerelmes verseitől a mai napig összeszorul a szívünk, háborús költészete pedig annyira élethű, hogy mi is a fronton érezzük magunkat. Radnótit 1944. november 4-én, Abda község határában 21 társával tömegsírba lőtték. A holttestét évekkel később találták csak meg. Összeszedtük a tíz legszebb versrészletet, melyek közül a mai napig szívesen idézünk. 

"Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg."

(Kedvesemnek)  

Forrás: Facebook/Radnóti Miklós

 

"Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház."
(Tétova óda)

 

"Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
újra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár."
(Hetedik Ecloga)

 

"A mélyben néma, hallgató világok, 
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, 
de nem felelhet senki rá a távol, 
a háborúba ájult Szerbiából 
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, 
s szívemben nappal újra megtalálom, 
hát hallgatok, míg zsong körém felállván 
sok hűvös érintésű büszke páfrány."
(Levél a hitveshez)

Radnóti MiklósForrás: Facebook/Radnóti Miklós

 

"Huszonkét éves vagyok. Így nézhetett ki ősszel Krisztus is ennyi idősen; még nem volt szakálla, szőke volt és lányok álmodtak véle éjjelenként!"
(Arckép)

 

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el."
(Nem tudhatom…)

"Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem."
(Két karodban)

 

"Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s  tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket."
(Bájoló)

 

"Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szívemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélegző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban."
(Rejtettelek)