Elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó

Forrás: Shutterstock -
halál Bart István irodalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több hónapos kórházi ápolás után, 75. életévében meghalt Bart István író, műfordító, könyvkiadó.

A hazai irodalmi élet egyik legfontosabb alakja távozott az élők sorából. Bart István író, műfordító, könyvkiadó volt, és több hónapos kórházi ápolás után hunyt el 75 évesen.

1973 óta dolgozott a magyar könyvkiadásban, először az Európa Könyvkiadó legendás időszakában szerkesztőként, majd két évtizeden keresztül a Corvina Könyvkiadó igazgatójaként. Bart István az ezredforduló utáni évtizedben a CEU könyvkiadóját vezette, szerkesztette a Valóság című folyóiratot, és csaknem egy évtizeden keresztül a Magyar Pen Club főtitkáraként tevékenykedett. A rendszerváltástól 2008-ig a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) első embere, majd a szervezet örökös, tiszteletbeli elnöke lett – írja az MTI.

A hazai irodalmi élet kiemelkedő alakja távozott Forrás: Shutterstock

Legfontosabb regényei közé tartozott az először 1984-ben megjelent A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös, amelyet tucatnyi nyelvre fordítottak le, és tavaly itthon is újra kiadták. Az 1990-ben megjelent Elemér utca három bővített kiadása idén látott napvilágot. Műfordítóként pedig a brit és amerikai irodalom nagyságainak műveit fordította.

Elhunyt Radnai Annamária dramaturg, műfordítóhttp://www.life.hu/kult/20190629-elhunyt-radnai-annamaria-dramaturg-mufordito.htmlHosszan tartó betegség után, 55 éves korában pénteken meghalt Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, egyetemi docens - tudatta a család, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Katona József Színház az MTI-vel.KultOrigoExkluzív: interjú az Amaranthe énekesnőjévelhttp://www.life.hu/kult/20190628-exkluziv-interju-az-amarenthe-enekesnojevel-volt-fesztival.htmlAz idei Volt Fesztivál első nagyszínpados fellépője az Amaranthe metálbanda volt. Különlegességük, hogy az énekesük nő, így a szerdai nap rock-metál felhozatalából az egyetlen nőként állt színpadon. Azt, hogy milyen az élete a bandában, valamint milyen különleges emléke van a zenekarnak Magyarországról, a Life.hu-nak egy exkluzív interjúban mesélték el. KultOrigoMeghalt Billy Drago színművészhttp://www.life.hu/kult/20190627-meghalt-billy-drago-szinmuvesz.htmlTöbb mint 40 éve volt a színészi pályán Billy Drago. A művész hétfőn hunyt el otthonában. Kult--Elhunyt Max Wright, az Alf című tévésorozat színészehttp://www.life.hu/kult/20190627-elhunyt-max-wright-az-alf-cimu-tevesorozat-szinesze.htmlA fél világ imádta Alfot, a barátságos űrlényt, akit a Tanner család fogadott be. A családfőt Max Wright alakította. A színész a napokban hunyt el 75 éves korában. Kult--Kulka János újra premierre készül a Szegedi Szabadtéri Játékokrahttp://www.life.hu/kult/20190625-kulka-janos-ujra-premierre-keszul-a-szegedi-szabadteri-jatekokra.htmlVisszavonult a nyilvánosságtól Kulka János. A színész 2016-ban kapott stroke-ot, sokáig afáziával, azaz beszédzavarral küzdött. Most újabb premierre készül. Kult--Elhunyt Lőrincz „Lörke” Sándor zenészhttp://www.life.hu/kult/20190624-elhunyt-lorincz-lorke-sandor-zenesz.htmlÖtvenkét éves korában elhunyt az A.M.D. zenekar eredeti felállásának gitárosa, Lőrincz „Lörke” Sándor. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.