Herczeg Ferenc: Az élet kapuja - Interjú Dörner György, igazgatóval

Forrás: Újszínház -
interjú ujszinhaz2019 Dörner György Újszínház Herczeg Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan bemutatásra kerül az Újszínházban Herczeg Ferenc Az élet kapuja című regényének azonos című darabja. Interjú Dörner György igazgatóval.

Hogyan kell elképzelnünk azt a folyamatot, amíg színpadra kerül egy darab? Milyen munkálatok előzik meg a premier előtti időszakot?

Először kiválasztjuk a művet, amit színre szeretnénk vinni. A folyamat már a tavalyi évadban elkezdődött. Mivel Herczeg Ferenc műve, Az élet kapuja egy regény, viszonylag hosszú időt vett igénybe az átformálása színdarabbá. Erre a feladatra Fazekas István drámaíró vállalkozott, és mondhatom, igen nagyszerű munkát végzett. A rendező, Nagy Viktor januárban kezdte a próbafolyamatot, míg ő a színpadon tevékenykedik, készülnek a jelmezek, melyeket Rátkai Erzsébet tervezett és a díszlet, amely Csík György munkájának lesz az eredménye.

Forrás: Újszínház

Hogyan kerül kiválasztásra egy-egy darab?

Az első darab, amit Herczeg Ferenctől bemutattunk, a Bizánc volt. A közönség pozitívan fogadta az előadást, én pedig szerettem volna, ha a méltánytalanul háttérbe szorított fantasztikus írónkat minél többen, minél több oldaláról megismerik. A Kék róka című vígjáték egészen más oldaláról mutatja be a szerzőt, a most próbált Az élet kapuja ismét egy történelmi témájú darab, ami azt gondolom, állandó értéket képvisel. A lényeg a darab kiválasztásánál az, hogy örök érvényű igazságokat, klasszikus értékeket hordozzon, méghozzá magyarul.


Mi volt a legnehezebb feladat a darab újragondolásakor, hozzányúlásakor?

Mint mondtam, Az élet kapuja eredetileg regény, amit nem könnyű feladat színpadra alkalmazni. Nagyszabású, sokszereplős, zenei elemekkel és táncos betétekkel gazdagított előadást álmodott meg Nagy Viktor. Sok szereplő egyeztetése pedig természetesen sohasem egyszerű feladat.


Milyen fő szempontokat kell figyelembe venni egy mű színpadra állításakor? A színház igazgatójaként, mennyire követi nyomon egy darab kibontakozását?

Az előadás kerek egységet kell alkosson, amely nem térhet el szellemiségében, cselekményében és stílusában a regénytől. Ebben a darabban én is ugyanolyan színész vagyok, mint bármelyik kollégám, Nagy Viktor rendezőre bízom magamat és az előadás sorsát. Tudom, hogy ezúttal is lélegzetelállító munkát fog végezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.