Az Oscar-akadémia tagságának 39 százaléka már nem amerikai

amerikai tagok Oscar-akadémia tagság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei Oscar-verseny egyik nagy favoritja egy dél-koreai film, Bong Dzsun Ho Élősködők című társadalmi drámája, amely nemcsak globális kasszasikerré vált, de hat Oscar-jelölést is kapott, köztük a legjobb film és a rendező díjára is esélyes. A The Hollywood Reporter ennek hátterével kapcsolatban számolt be arról, hogy az amerikai filmakadémia tagságának 39 százaléka már nem amerikai.

Bong és a világszerte több mint 190 millió dolláros (58 milliárd forintos) jegybevételt elérő Élősködők című filmjének sztárja, Szong Kang Ho 2015 óta tagja az amerikai filmakadémiának.
A testület vezetése egy évvel később határozta el, hogy jelentősen megnöveli tagjainak számát, hogy a konzervatív, nagyrészt idős fehér férfiakból álló testület sokszínűbbé váljon. Ennek köszönhetően a

több mint nyolcezer főnyire hízott filmakadémia tagságának ma már több mint egyharmada Amerikán kívülről származik.


A filmakadémia legutóbbi bővítésekor, tavaly júliusban 842 újonnan meghívott tag került a testületbe. A nagy létszámú csoport többsége európai.

Az új tagság 23 százaléka Nagy-Britanniából, 16 százaléka Franciaországból, 6-6 százaléka Mexikóból és Kínából érkezett, Dél-Koreából pedig 4 százalék.


"A film nemcsak amerikai, hanem globális ágazat" - mondta Lorenza Munoz, a filmakadémia tagsági kapcsolatokért felelős vezetője.

Ez derült ki az akadémia tagjairól Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison

A filmakadémia globalizálódása azonban azzal jár, hogy a filmek díjaiért folyó kampány is globalizálódik: a forgalmazóknak több nyelven kell elérhetővé tenniük a produkciókat, és több kampányeseményt kell szervezniük világszerte.

Az Élősködők az első dél-koreai film, amelyet jelöltek a legjobb film díjára.

Tavaly is szerepelt a legjobb filmes mezőnyben egy nem angol nyelvű film, a mexikói Alfonso Cuarón Roma című alkotása. A Romát tíz Oscarra jelölték, végül hármat nyert el - írja az MTI.
Nem angol nyelvű film még nem szerezte meg a legjobb film Oscarját. Ez alól a The Artist - A némafilmes című francia alkotás a kivétel, az viszont némafilm - jegyezte meg a hollywoodi szaklap cikke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.