Szerepek, amik miatt elnézést kértek a színészek

Forrás: Getty Images/FilmMagic/Axelle/Bauer-Griffin -
George Clooney Scarlett Johansson Emma Stone
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színészek sem büszkék minden szerepre, amit életük során eljátszottak. Sok bizonyul hatalmas melléfogásnak, vannak, amik csak utólag, de olykor már a felvételek közben is érezhető, hogy nem ez lesz az a film, amivel díjakat zsebelnek be. Minél több moziban szerepel egy színész, annál több olyan szerepet kap, amiről tudható, hogy nem lesz korszakalkotó, de ez természetes. Az viszont ritka, hogy egy-egy projekt olyan rosszul sikerül, hogy nem győznek bocsánatot kérni érte a színészek. Íme, azok a filmek, amelyek miatt állandóan elnézést kérnek a benne szereplők.

Emma Stone sajnálja az Aloha című filmet

Emma Stone az Aloha című filmben Forrás: Columbia Pictures

A 2015 májusában bemutatott amerikai romantikus vígjátékot Cameron Crowe rendezte és írta. A film valójában teljesen felejthető alkotás lett volna, ha nem Emma Stone játszotta volna az egyik főszereplőt. Ezzel csak egyetlen baj volt, méghozzá az, hogy a történet szerint az Emma Stone által alakított karakter félig ázsiai, félig pedig hawaii. Nos, Emma Sotne bár nagyszerű színésznő, az biztos, hogy ő egy kicsit sem ázsiai, és egy kicsit sem hawaii. Mivel Hollywoodban már többször keltett felháborodást az ilyen szerepek „kifehérítése", ez a szereposztás sem maradt beszólások nélkül. Emma Stone már többször bocsánatot kért azért, hogy ráosztották, és elvállalta a szerepet, de ezt valószínűleg még sokáig a szemére fogják vetni.

George Clooney nem győz bocsánatot kérni a Batman és Robin miatt

George Clooney Batman szerepében a Batman és Robin című filmben Forrás: Collection Christophel via AFP/© Warner Bros/Warner Bros

A Batman és Robint 1997-ben mutatták be, Joel Schumacher rendezésében. A film a rémesnél is rosszabb kritikákat kapott, sokan máig a valaha volt legrosszabb Batman-filmnek tartják, és nem is tévedhetnek akkorát, ha a főszereplők sem győznek elégszer bocsánatot kérni azért, hogy megszületett ez a film. Sok eleme azóta is közröhej tárgya, például Batman „mellbimbói". George Clooney annyiszor kér elnézést ezért a szerepért, ahányszor csak szóba kerül a film. Egyszer bevallotta, attól tartott, hogy ezzel a filmmel örökké kicsinálták Batmant, de szerencsére Christopher Nolannak sikerült feltámasztania.

Scarlett Johansson többször elnézést kért a Rub and Tug című film miatt

Scarlett Johansson, mint Dante Tex Gill Forrás: new.qq.com

A színésznő először nagy örömmel vállalta el a filmben Dante Tex Gill szerepét, aki a történet szerint olyan masszázsszalonokat üzemeltetett, amelyekben valójában szexuális tevékenységek folytak. A probléma a szereposztással volt, azért tört ki a botrány, mert valójában Dante egy transznemű férfi volt. Mivel a transznemű színészeknek nem sok szerep jut, egyből felháborodást keltett, hogy egy ilyen karakter Scarlett Johansson alakít. A sztár annyival intézte el a dolgot, hogy színészként akár egy fa szerepét is eljátszhatja, de ez csak még nagyobb felháborodást keltett. Végül Scarlett Johansson visszaadta a szerepet, és hónapokkal később elismerte, hogy nem a megfelelő érzékenységgel reagált a kialakult helyzetre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.