Szuper élmények várnak októberben, ne hagyd ki ezeket a programokat!

borkóstolás színház kultúra ujszinhaz2020 fesztivál programajánló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ne csüggedj, hogy véget ért a nyár, hiszen ősszel legalább annyira klassz programok várnak, mint a forró hónapokban! Látogass el színházba, kóstolj isteni borokat, kolbászokat vagy biciklizd körbe a Skanzent!

Újszínház: A palacsintás király

A palacsintát mindenki szereti! Nincs ezzel másképpen Tóbiás király sem, Dínom-dánom ország uralkodója. Ennek köszönhetően az udvari főszakács, Derelye igen nagy befolyással bír az udvarban és hatalmával bizony csúnyán visszaél. Szerencsére azonban Éliás királyfi és Csöröge, az udvari bolond leleplezi a zsivány séfet, és ahogy ez a mesékben lenni szokott minden jó, ha a vége jó. Fésűs Éva kedves története már megjelenéskor hatalmas sikert aratott, amihez hozzájárultak a filmes változatban felcsendülő, Tamássy Zdenkó által komponált dalok, és természetesen a fantasztikus szereposztás is.
Majd ötven évvel később végre elkészült a mese színpadi változata, melyet az Újszínházban láthat a közönség. Az előadás akkora siker lett, hogy a darab néhány hónappal a bemutató után átkerült a nagyszínpadra a Bubik István Stúdiószínpadról.
A palacsintás király nem csak a legújabb generációnak okozott határtalan örömöt, hiszen a legtöbb szülő nagyon is jól emlékezett gyermekkorából erre a kedves történetre. A mese klasszikus elemekkel dolgozik: van királyfi, aki szerelemre lobban a szépséges lány iránt, van király, akit gonoszul félrevezetnek, még udvari bolond is, aki segít leleplezni a gonoszt. Persze a végén minden jól alakul, a jó győz, a gonosz elbukik. Ezekre a történetekre pedig nagy szükség van, talán nem csak a csemetéknek fontos a boldog befejezés, a felnőtteknek sem árt felidézni: érdemes hinni abban, hogy a jóság elnyeri végül méltó jutalmát.

Időpont: Október 3.,5.,18.
Helyszín: Budapest, Újszínház

A palacsintás király akkora siker lett, hogy a darab néhány hónappal a bemutató után átkerült a nagyszínpadra a Bubik István Stúdiószínpadról Forrás: Újszínház

Bringatúrák a Skanzenban

Különböző témák alapján lehet körbetekerni a szentendrei Skanzent. Az izgalmas túrák során a múzeum muzeológusai vezetik körbe az érdeklődőket, olyan helyszíneket is felfedezve, melyek egy hétköznapi látogatás során rejtve maradnak. A malomtúra alatt a különböző típusú malmok (kézi-, vízi-, szél-, szárazmalom) kerülnek bemutatásra működés közben, kiderül, hogyan is lesz a búzából kenyér. A gyerektúra során pedig a vendégek belecsöppenhetnek a kicsik világba, és megláthatják, milyen volt abban az időben gyereknek lenni.

Helyszín: Szentendre, Skanzen
Időpont:
Október 10. - Malomtúra
Október 11. – Gyerektúra

Különböző témák alapján lehet körbetekerni a szentendrei Skanzent Forrás: Shutterstock

Egri Bor Busz

Az Egerbe látogató borkedvelők egy buszos túrával juthatnak el a legnépszerűbb helyi pincészetekbe, hogy megkóstolhassák a borkülönlegességeket, és megismerjék az egri borkultúrát. A belvárosból a Szépasszony-völgyig, Egerszalóktól a Kőlyuk pincesoron át a Bolyki-völgyig nyolc helyszínt ejthetnek útba a látogatók. A busz szombatonként indul, és körjáratként működik délelőttől egészen estig.

Helyszín: Eger
Időpont: október 3.,17., 31.

Az Egerbe látogató borkedvelők egy buszos túrával juthatnak el a legnépszerűbb helyi pincészetekbe Forrás: Shutterstock

Budapesti Kolbászvásár

A kolbászkedvelőknek idén is lesz módjuk szenvedélyüknek hódolni, a Kolbászfesztivál helyett ugyanis Kolbászvásárt rendez a főváros, ahol szintén háztáji termékek és hagyományőrző látványosságok várják az érdeklődőket. A Vasúttörténeti Parkban ezúttal egy még nagyobb fesztivál kerül megrendezésre, mint ahogy azt megszokhattuk. A „Vastagkolbász" utcában 200 féle háztáji kolbászból és mindenféle disznótoros finomságból válogathatnak kedvükre a látogatók. A „Gasztro" utcában sajtok, fűszerek, lekvárok, mézek és kürtőskalács csalogatja az ínyenc vendégeket. De a kézműves sörök, a pálinkák és a Sápi Gyümölcsborok is arra várnak, hogy megkóstolják őket. A Diszkút melletti lugasban és a Víztorony Parkban ahogy már megszokhatták a fesztivál törzsvendégei, friss sültkolbászt, hurkát, és egyéb disznótoros ételeket fogyaszthatnak. Aki a régi korok ruhájában érkezik az Oldtimer Show-ra, az ajándékba gyümölcsbor-kóstolót kap! A legjobb jelmezt viselő pedig különleges jutalommal gazdagodik.

Helyszín: Budapest, Vasúttörténeti Park
Időpont: Október 9-11.

Kolbászvásárt rendez a főváros, ahol háztáji termékek és hagyományőrző látványosságok várják az érdeklődőket Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.