Gyászol a magyar rockszakma, egy legendát veszítettek el

Forrás: Shutterstock -
gyász Nemes László hangmérnök Fenyő Miklós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Nemes László, a legendás magyar hangmérnök, aki a legnagyobb magyar zenekarokkal dolgozott együtt, úgy mint az Omega, a Hungaria, az LGT, a Rebublic vagy a Beatrice.

Két lánya és az egész magyar rockszakma gyászolja a napokban elhunyt Nemes Lászlót, aki az egyik legkiválóbb hangmérnök volt.

„Nemes László a roadok roadja. Túlzás nélkül ő a magyar roadszakma legnagyobbja. A Hungaria, az LGT, a Skorpió és az Omega legpatinásabb éveinek technikusa és egyben hiteles tanúja. Életének története párhuzamos a Magyar Rock történetével is. Sajátos humorának nem lehet ellenállni. Nagy kópé az Öreg!" – írja a róla szóló interjúkötet.

Nemes László a hatvanas évek óta tevékenykedett a magyar zenei életben, munkássága során a legnagyobb zenészekkel dolgozott együtt. A Hungaria, az LGT, a Neoton, a Republic, az Omega együttes gyászolja most a kiváló szakembert – írta a Blikk.

Fenyő Miklós igazi barátként tekintett rá, az alábbi megható sorokkal búcsúzott tőle közösségi oldalán:
„Ma délután elhunyt Nemes László. Ez eddig olyan, mint egy újsághír. De nem nekem. 56 éve ismertem, 54 éve barátok is vagyunk. Így, jelen időben, mert ő ma is az nekem.

Együtt voltunk fiatalok, együtt lettünk felnőtt férfiak itt, a Szent István parkban. Sokat beszélgettünk, sokat elmélkedtünk az évtizedek során, és ha nem is sokat, de eleget dolgoztunk is együtt ebben a 'szakmában', amelyet úgy hívunk, hogy rock and roll.


A 60-as évek végén ő volt a Hungária együttes első technikusa egészen addig, amíg a sorsa más útra nem sodorta. 1980-ban és 81-ben ő volt a hangmérnöke a Rock and Roll Party és a Hotel Menthol lemezünknek. Jó néhány koncertemet is ő keverte azzal a kivételes hozzáállással és tehetséggel, amely csak neki volt. Azt hiszem, az utóbbit így gondolja, minden pályatársam, akivel élete során dolgozott.
Mi ketten megmaradtunk barátoknak, az utolsó időkig rendre megbeszéltük és 'megfejtettük' az élet és a világ nagy dolgait. És persze zenélgettünk elméletben, mert az mindig is jól állt nekünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.