Popzenei díjat kaphat Bodrogi Gyula

Forrás: TV2 -
zene Bodrogi Gyula Fonogram-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fonogram-díjra jelölték Szenes Iván tér című albumát, amelyben Bodrogi Gyula hangja is felcsendül. A színésznek szoros kapcsolata volt a neves dalszerzővel.

Idén április 24-én derül ki, a hazai zenei élet mely szereplői kaphatják meg a Fonogram – Magyar Zenei Díjat. Bodrogi Gyula is esélyes, ugyanis az ő hangja is felcsendül a Szenes Iván tér című albumának egyik dalában. A 86 éves színész nagyon boldog a jelölés miatt.

„Óriási öröm számomra, hogy Iván dalai még mai is ilyen nagy sikert érnek.1958 óta dolgoztunk együtt, feledhetetlen közös éveket tudhatunk magunk mögött. Megérdemli, hogy az emlékére újabb album született" – mesélte a Borsnak.

Bodrogi Gyula zenei díjat kaphat. TV2

Bodrogi Gyulát 2013-ban még Szenes Iván Emlékműdíjjal is jutalmazták.

„Sok elismerést kaptam már az évek során, de mindegyiket szeretem, hiszen ezeket valamilyen munkáért kaptam, ez azért fontos, mert a vele való sok évtizedes együttműködésért ítélték nekem oda. De nem csak munkakapcsolat volt közöttünk, a sok együtt töltött idő átalakult szoros barátsággá.

Szenes Iván a kevés szövegíró közé tartozik, aki minden dalának valamilyen tartalmat tudott adni. Akármelyiket hallgatja meg az ember, mindegyikben van egy gondolat, érzelem. Ő ehhez nagyon értett, sokan, többek között én is azért szeretem a szerzeményeit énekelni. Nem csak Magyarországon, hanem a világon is csak két-három ilyen ember születik."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.