Kokainnal kínálta gyerekét a Love Story sztárja - 80 éves lett Ryan O’Neal

Ryan O'Neal kokain magazin Love Story születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudtad, hogy Ryan O'Neal Münchenben járt középiskolába? Hogy bokszolóként is figyelemreméltó a pályafutása? Hogy az egyik gyerekét Oscar-díjhoz segítette, a másikat pedig kokainnal kínálta? Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 80. születésnapját ünneplő filmcsillag kapcsán.

1

Nem csoda, hogy a karrierje érdekekében rövidített az eredeti nevén, ugyanis Charles Samuel Eldridge Patrick Ryan O'Neal III. néven született 1941. április 20-án Los Angelesben.

2

A négy nagyszülőjéből kettő Írországból vándorolt ki Amerikába, egynek angolok és írek voltak az ősei, egy pedig németországi és lengyel zsidó felmenőkkel rendelkezett.

Ryan O’Neal Forrás: Getty Images/©UPPA/Photoshot

3

Az édesapja íróként és újságíróként dolgozott, és évekig a Szabad Európa Rádió munkatársa is volt. Ez alatt az idő alatt az egész család az NSZK-ban élt, és Ryan O'Neal a müncheni amerikai gimnáziumba járt.

4

Diákkorában rendkívül tehetségesnek mutatkozott több sportban is, de végül az ökölvívás nyert mind közül. Amatőr bokszolói pályafutásba is belekezdett, és egészen szép, 18-4-es karriermérleggel zárt (ebből 13 kiütéses győzelem).

5

A szórakoztatóipari karrierjét statisztaként és kaszkadőrként kezdte. A tanulás nem igazán ment neki, és az édesanyja szerzett neki ilyesfajta kisebb munkákat, O'Neal pedig rákapott a szereplés ízére.

6

Az első jelentősebb szerepeit a televízióban játszotta, mint például az Empire című westernszériában, a Perry Mason-ben és a Peyton Place drámasorozatban, aminek szereplőgárdájából rajta kívül is többen (például Mia Farrow és Barbara Perkins) is jelentős filmes karriert futottak be aztán.

7

A Love Story főszerepét mindössze 25 ezer dolláros gázsiért vállalta el, lemondva egy másik filmről, amiért ötször ennyit kapott volna. Elmondása szerint érezte az erőt a megható szerelmi történetben, és tudta, hogy valami nagyszabású alakítást kell mutatnia, ha meg akar ragadni a filmsztárok között.

8

Kétszer nősült, Joanna Moore színésznővel 1963 és 1967, a szintén kolléga Leigh Taylor-Younggal pedig 1967 és 1974 között élt házasságban. A második esküvőjét egy nappal az után tartotta, hogy elvált az első feleségétől. A hetvenes években pedig a bulvárlapok kedvencének számított a folyamatos hódításaival, hosszabb-rövidebb szerelmi viszony fűzte többek között, Julie Christie-hez, Joan Collins-hoz, Melanie Griffith-hez, Anjelica Hustonhoz, Diana Rosshoz, Barbra Streisandhoz és négy Bond-lányhoz (Ursula Andress, Barbara Carrera, Britt Ekland, Lana Wood) is.

9

Élete szerelme viszont Farrah Fawcett volt, akivel 1979 és 1997, majd 2001 és 2009 között éltek együtt, egészen a színésznő haláláig. O'Neal számtalan alkalommal megkérte a kezét is, de Fawcett mindig nemet mondott.

10

Négy gyermeke született, akik mind próbálkoztak színészi karrierrel. A legsikeresebb módon Tatum O'Neal, aki épp az édesapja oldalán szerepelve, mindössze 10 évesen elnyerte az Oscar-díjat is a Papírholdért.

11

Többször is összeütközésbe került a törvénnyel élete során. 1960-ban 51 napot ült rács mögött, amiért súlyosan bántalmazott egy idegent egy szilveszteri partiban. 2008-ban pedig egy drogokkal súlyosbított családi vita fajult lövöldözésig és letartóztatásig.

12

Az egyik fia, Griffin O'Neal visszaemlékezései szerint 11 éves korában már kokainnal kínálta őt az apja, sőt addig nem tágított, míg ki nem próbálta.

13

Az utóbbi években súlyos egészségügyi problémákkal kellett szembenéznie. 2001-ben leukémiát diagnosztizáltak nála, 2012-ben pedig prosztatarákot, de eddig sikerült mindkét betegségen felülkerekednie.

14

Színészként az utóbbi időben leginkább a Dr. Csont című tévésorozatban láthatták őt a nézők, amiben az egyik főszereplő zűrös múltú édesapját játszotta 11 évadon át.

Az utóbbi időben leginkább a Dr. Csont című tévésorozatban láthatták őt a nézők Forrás: etty Images/WireImage/Steve Granitz

15

Néhány héttel ezelőtt, 2021 februárjában kapott csillagot a Hollywoodi Hírességek Sétányán, méghozzá a Love Story-beli partnerével, Ali MacGraw-val együtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.