70 éves lenne Robin Williams – 10 dolog, amit nem tudtál a tragikusan elhunyt komikusról

Forrás: Getty Images via AFP/2009 Getty Images/Kevork Djansezian -
magazin komikus Robin Williams születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hét évvel ezelőtt távozott közülünk tragikus módon a komikus zseni Robin Williams, aki július 21-én ünnepelné a 70. születésnapját. A szomorú évforduló alkalmából összegyűjtöttünk róla tíz kevésbé szomorú érdekességet, hogy így emlékezzünk rá.

1. Elnyerte a „legkevésbé valószínű, hogy sikeres lesz" címet


Gyerekként erősen túlsúlyos és magányos volt, a társai rendszeresen kiközösítették és zaklatták. Ennek ellensúlyozására kezdett el vicceket gyártani és különböző hangszíneket utánozni, amiben nagyon tehetségesnek bizonyult. A középiskola végén így egyszerre kapta meg a „legviccesebb" és a „legkevésbé valószínű, hogy sikeres lesz" címeket.

70 éves lenne Robin Williams Forrás: Getty Images via AFP/2009 Getty Images/Kevork Djansezian

2. Ő nevettette meg először Supermant a tragédiája után


A színészmesterséget egyszerre tanulta Christopher Reeve-vel, aki később a filmvászon Superman-jeként vált híressé, és akivel egész életükben barátok maradtak. Amikor Reeve egy tragikus lovasbaleset következtében lebénult, Robin Williams orvosnak öltözve, maszkban, orosz akcentussal beszélve ment be hozzá, és előadott egy olyan átverést, ami először nevettette meg Supermant a balesete óta.

3. A csajozás miatt kezdett színészkedni


Az egyetemen eredetileg politológiát hallgatott, miközben az iskola focicsapatában is játszott. Ez az egyetem viszont akkoriban még kizárólag fiúkat fogadott, és a szomszédos lányiskola hallgatóival való találkozásra a közös improvizációs színházi kurzus nyújtott lehetőséget, így Williams nem habozott beiratkozni rá. Amikor pedig kiderült, mennyire jól működik ez a humorával kombinálva, éjszakai klubokban kezdett el fellépni standup-osként.

4. Ufóként lett híres


A karrierje első híres szerepét Mork, a vicces földönkívüli karaktere hozta el. A figurát először a Happy Days című sorozat egyik epizódjában játszotta el vendégszereplőként, de aztán olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy kapott egy saját sorozatot is Egy úr az űrből címmel. A karakterhez pedig annyira sokat hozzátett Williams a forgatásokon is a saját humorából, hogy egy idő után már olyanra írták meg a forgatókönyveket, amikben szándékosan hagytak helyeket az improvizációi számára.

5. A hangját is Oscarra nevezték


A Disney-féle Aladdin rajzfilmben ő adta a dzsinn hangját, sőt a figura külsejét is már az ő arcvonásainak felhasználásával teremtették meg az animátorok. A felvételek során szokás szerint rengeteg poént improvizált, összesen 16 órányi szöveget mondott fel. A film sikere nagyrészt neki volt köszönhető, és a teljesítményéért mellékszereplői Oscar-díjra is nevezték, de ezt formai okokból visszautasították, mondván úgy nem lehet, hogy csak a hangja hallatszik.

6. Az Oscar-díjából másolatot küldött egy német színésznek


A színészi pályafutása legnagyobb sikereit olyan filmekben érte el, amelyekben a humora mellett megmutathatta a mindig mélyen humánus drámai oldalát is. A Jó reggelt, Vietnam!, a Holt költők társasága, A halászkirály legendája vagy a Good Will Hunting mára már klasszikusoknak számítanak, utóbbiért pedig Williams elnyerte az Oscart is. A díjból egy kis másolatot pedig elküldött Peter Augustinskinek is, aki a német szinkronhangja volt, ezzel a szöveggel: „Köszönöm, hogy híressé tettél Németországban."

7. A Schindler listája forgatásán ő oldotta a hangulatot


Steven Spielberg rendszeresen felhívta őt a Schindler listája forgatásáról, és ilyenkor kihangosította Williamst, hogy az egész stáb halhassa őt. A célja pedig az volt ezzel, hogy oldja a nyomasztó hangulatot a holokausztdráma stábjában. Williams ilyenkor a leggyakrabban az Aladdinban játszott Dzsinn hangján kezdett el poénkodni a kollégáknak.

8. Együtt edzett Lance Armstronggal


A két kedvenc sportja a rögbi és a kerékpár voltak. Előbbi esetében az All Blacks néven ismert új-zélandi válogatottnak szurkolt, és a kedvenc játékosától, Jonah Lomutól még személyre szabott mezt is kapott. A biciklizést pedig maga is űzte, és néhány alkalommal a sportág (később doppinggal megbukott) ikonjával és egyben közeli barátjával, Lance Armstronggal is tekerhetett együtt.

9. A babysitterüket vette el feleségül


Legalábbis a második házassága esetében így történt. Az első feleségével még a híressé válása előtt ismerkedett meg, miközben pultosként dolgozott egy bárban. 10 évig tartott a frigy, majd később Williams azt a nőt vette el, aki korábban babysitterként dolgozott náluk. Ez a házasság 21 éven át tartott. A harmadik feleségével 2011-ben házasodtak össze, és Williams haláláig mellett volt. Három gyermeke született, akik közül Zelda lányát a The Legend of Zelda című videojáték nyomán nevezte el.

Robin Williams harmadik feleségével, Susan Schneiderrel Forrás: Getty Images via AFP/2012 Getty Images/Theo Wargo

10. Az öngyilkosságba egy ritka betegség elől menekült


Egész életében küzdött egészségügyi problémákkal és függőségekkel: depresszióval és alkoholizmussal is többször kezelték. Az utolsó éveiben viszont egy olyan betegség támadta meg, amivel szemben nem tudta megnyerni a harcot. A Lewy-testes demenciában szenvedők egyik nap még ép gondolkodásúak és jól kommunikálnak, másik nap viszont zavarttá válnak, vagy egyáltalán nem képesek a beszédre, ennek váltakozása és súlyosbodása pedig teljesen kikészítette Williamst. A döntésében az is bizonyára befolyásolta, hogy a betegség miatt az orvosok szerint a legjobb esetben is három éve lett volna még hátra.

Robin Williams 2014 augusztusában távozott közülünk, még most is csak 70 éves lenne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.