Albert Einstein, akinek házasságaiban több volt a kétismeretlenes egyenlet, mint a kutatásai során bármikor

Forrás: Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP -
tudomány Einstein tudós relativitáselmélet magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Albert Einstein zsidó származású német Nobel-díjas elméleti fizikus; egyes tudományos és laikus körökben a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják. Nevéhez fűződik többek között a méltán világhírűvé vált, korszakalkotó relativitáselmélet is, melyet 106 évvel ezelőtt, ezen a napon adott közzé.

Albert Einstein relativitáselmélete a fizika egyik részterülete, mely a klasszikus mechanika általánosítása.

A relativitáselmélet részterületei az általános relativitáselmélet és a speciális relativitáselmélet. Az általános elmélet határesetként magában foglalja a speciálisat. Mindkettőt Albert Einstein nevéhez szokás kötni. Habár itt halkan megjegyezném, hogy Felix Klein az invariánselmélet megnevezést javasolta, mégis a Galilei-féle relativitási elvre utaló megnevezés terjedt el. Ezt részben az magyarázza, hogy mindkét elmélet alapvető feltevése, hogy a fizika törvényei azonosak, függetlenül attól, hogy melyik megfigyelő végzi el a kísérleteket.

Albert Einstein relativitáselmélete a fizika egyik részterülete, mely a klasszikus mechanika általánosítása Forrás: Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

Einstein aztán december 2-án közzétette már korábban megírt relativitáselméletét.

Ebben az elméletben a gravitáció nem egy erő többé (amilyen Newton gravitációelméletében volt), hanem a tér-idő görbületének következménye. Az általános relativitáselmélet egy geometriai elmélet, mely szerint a tömeg és az energia (pontosabban az energia-impulzus tenzor) „meggörbíti" a téridőt, és a görbület hatással van a szabad részecskék mozgására, sőt még a fényére is. Ki érti ezt? Jó kérdés, mint ahogy az is, hogy az idő, az egység, a világmindenség örökmozgó és képlékeny, de mindenesetre végtelen. És relatív, legalábbis Einstein szerint.

Koppenhágai értelmezés / Max és Albert


Einstein kapcsolata a kvantummechanikával elég érdekes volt. Ő volt az első, még Max Planck, a kvantum felfedezője előtt, aki azt mondta, hogy a kvantumelmélet forradalmi elmélet. Az ötlete, hogy a fény kvantumokból áll, említésre méltó változás a fizika klasszikus értelmezéséhez képest. 1909-ben bemutatta első dolgozatát egy fizikuscsoportnak, és kijelentette, hogy meg kell találniuk a módját, hogy a hullámot és a részecskét egyként tudják felfogni.

Einstein kapcsolata a kvantummechanikával elég érdekes volt Forrás: APA-PictureDesk via AFP/Austrian Archives / Imagno / picturedesk.com/Austrian Archives

Kvantum vagy nam kvantum

Az eredeti kvantummechanikát az 1920-as évek közepén felváltó új kvantummechanika Einsteinnek csalódást okozott, mivel azt valószínűségi, és nem szemléltethető alapokra helyezte. Einstein ugyan egyetértett azzal, hogy akkoriban ez volt a legelfogadhatóbb elmélet, de egy még „teljesebb" magyarázatot várt: még determinisztikusabbat. Micsoda szavak! Einstein nagyon tudta ezeket. Tudományos volt a javából és kellően hóbortos ahhoz, hogy zsenialitása már-már az őrültséggel vetekedjen. 1926 - ban levelet írt Max Bornnak, ebből való Einstein híres megjegyzése:

Érdekességek, képes képtelenségek Einsteinről

Az Ifjú Einstein, egy 1988-as ausztrál vígjáték, amelyet az a Yahoo Serious írt, készített és rendezett, aki a főszereplője is volt a különös feldolgozású filmnek. Az ifjú Albert Einstein Ausztráliában él egy farmon a szüleivel, az atommagot vésővel hasítja fel, mellesleg feltalálja a rock and rollt, a buborékos sört és a szörfözést.

A film szerint Albert Einstein, aki az 1900-as évek elején egy almatermelő fiaTasmániában, a családi vállalkozás helyett a fizika iránt érdeklődik. Apja megmutatja neki nagyapja „laboratóriumát", egy eldugott fészert, ahol sört készített. Apja elmondja neki, hogy évek óta próbálják bevezetni a buborékokat a sörbe, mondván, hogy aki ezt meg tudja csinálni, az örökre megváltoztatja a világot.

Az Ifjú Einstein egy 1988-as ausztrál vígjáték, amelyet az a Yahoo Serious írt, készített, és rendezett Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Warner Bros/Warner Bros

Erős alkoholfogyasztás után Einstein felállítja a tömeg-energia ekvivalencia elméletét (E=MC2), mint képletet a sör atomjainak szétválasztására, hogy buborékokat hozzon létre a sörben.

Marie Curie és Einstein

A filmkockákon aztán a Sydney-be tartó vonaton találkozik Marie Curie-vel, a csinos, egyetemista lengyel-francia tudóssal és Preston Prestonnal, a Sydney-i Szabadalmi Hivatal nagyképű vezetőjével. Marie-t lenyűgözi Einstein, míg Prestont bosszantja. Később Einstein megszáll egy bordélyházban és rájön, hogy a szabadalmi hivatal nem fogadja el a tudományos elméleteket.

Einstein elmegy, és az egyetemen találkozik Marie-val, csakhogy feldühíti a professzorát azzal, hogy kitörli a munkáját, és megírja a saját elméletét. Bár kirúgják, Marie egyre jobban megkedveli őt. Akár így is történhetett volna, de nem így lett.

Einsteint a magánéletében a feljegyzések kibírhatatlan férfiként emlegetik.. Kétszer nősült, mielőtt végleg megözvegyült, de házasságaiban sokkal több volt a többismeretlenes egyenlet, mint a kutatásai során bármikor. Tudósnak kiváló és példaértékű volt, méghozzá olyan, aki a hiányosságaiból bőven erényt kovácsolt, - köztudott, hogy matematikából megbukott – de férjnek keresve is találtak nála jobbat a nők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.