Daniel Radcliffe rettegett attól, hogy visszatérjen a Roxfortba, most elmondta miért

Emma Watson Harry Potter Visszatérés a Roxfortba Rupert Grint Daniel Radcliffe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem volt annyira egyértelmű számára, hogy vissza akar-e térni.

Daniel Radcliffe elmondta, elsőre kifejezetten tartott a Visszatérés a Roxfortba című különkiadásban való szerepléstől. Ennek kapcsán beszámolt kezdeti félelmeiről:

"Életem minden részletében valahogyan kapcsolódott Potterhez és ehhez a helyhez. Az első csókom, az első barátnőm, bármire is gondolok, valahogy spirálszerűen következett ebből. Mindenki azt hiszi, hogy a képernyőkön, a szemük láttára nőttünk fel. Nos, igen is meg nem is. Megvolt azért a magánéletünk, csak éppen egy filmforgatás közepében éltük meg. Hát igen, kicsit bizarr volt" - továbbá elárulta, hogy fogalma sem volt arról, milyen érzés lesz visszatérni abba a közegbe, ahol felnőtt.

Azonban az is kiderült, hogy utólag nagyon örül annak, hogy elvállalta a szereplést, és jó érzés volt számára visszatérni a díszletek és a többi színész közé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.