Hírességek Sétánya csillag Benedict Cumberbatch színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csillagot kap hétfőn a brit színész, Benedict Cumberbatch a hollywoodi Hírességek sétányán - jelentették be szerdán a szervezők.

A 45 éves sztár a 2714. csillagot kapja meg a szórakoztatóipar hírességeinek emléket állító sétányon. A hétfői ceremónián mások mellett felszólal J. J. Abrams filmrendező, aki a Sötétségben - Star Trek című sci-fiben dolgozott együtt a színésszel, és Kevin Feige is, a Boszúállók - Végjáték című Marvel-film producere.

Cumberbatch, akit a Kódjátszma című háborús drámáért 2015-ben jelöltek Oscar-díjra, idén A kutya karmai közt című western főszerepéért megkapta második Oscar-jelölését is.

Jane Campion filmje a márciusi Oscar-gála egyik favoritja, 12 díjra jelölte az anerikai filmakadémia.

Benedict Cumberbatch Forrás: AFP/Jewel Samad

A brit színészt sokan a Sherlock című tévésorozatban ismerték meg, de a közönség olyan képregényfilmekben is láthatta a filmvásznon, mint a Doktor Strange, vagy legutóbb a Pókember: Nincs hazaút, amelyben szintén Doktor Strange karakterét játszotta.

Még idén debütál a Doktor Strange az őrület univerzumában című filmje Sam Raimi rendezésében, és jelenleg Wes Andersonnal forgatja a Roald Dahl könyvéből készülő The Wonderful Story of Henry Sugar című kalandfilmet, amelyben egy különleges képességekkel rendelkező férfit alakít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.