Sally Kellerman MASH (film) filmvilág
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt csütörtökön 84 éves korában Sally Kellerman Oscar-és Emmy-díjra jelölt színésznő, aki Robert Altman 1970-ben készült MASH című vígjátékában aratta egyik legnagyobb sikerét.

A színésznő Los Angeles környéki, Woodland Hills-en fekvő otthonában, szívproblémák következtében halt meg - közölte menedzsere és szóvivője, Alan Eichler.

Kellerman filmes és televíziós pályafutása több mint 60 éven át tartott. Szerepelt a Vissza a suliba című vígjátékban 1986-ban, és Robert Altman filmjeinek visszatérő sztárja volt: 1970-ben a MASH, 1992-ben A játékos és 1994-ben a Divatdiktátorok című produkcióiban játszott. A legismertebb szerepe Houlihan őrnagy volt a MASH című vígjátékban, ami a koreai háború idején játszódik. A film kulcsjelenetében a sátrat, ahol Houlihan éppen zuhanyozik, felhúzzák, és a kiszolgáltatott nő az éljenző férfiak közönsége elé tárul. "Ez nem kórház, ez egy elmegyógyintézet!" - üvölti a parancsnokának.
"Forró ajkak" becenevét pedig onnan kapta, hogy a filmbeli katonai táborban titokban kihangosított légyottján azt kéri a Robert Duvall alakította Burns őrnagytól, hogy csókolja meg "forró ajkait".
A filmet öt Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia, Kellerman a legjobb női mellékszereplő díjára volt esélyes.


Sally Clare Kellerman 1937-ben született Kaliforniában, Long Beachen, középiskolás korában költözött Los Angelesbe. Eredetileg a dzsesszéneklés érdekelte, 18 évesen lemezszerződést kapott a Verve lemezkiadótól. Végül a filmezést választotta, és csak 1972-ben jelent meg első lemeze. Későbbi pályafutása alatt előfordult, hogy filmjeiben is énekelt. Utolsó lemeze 2007-ben Sally címmel jelent meg.
Karrierje kezdetén főleg tévés szerepeket kapott, játszott a Star Trek-sorozat első epizódjában is, amivel kultstátuszt szerzett a rajongók körében. A nyolcvanas éveiben is filmezett még, több tévés produkcióban, köztük a Decker- és a Maron-szériában is láthatta a közönség.
"Sally Kellerman sugárzó, gyönyörű és szórakoztató volt, nagyon jó volt vele dolgozni" - írta róla a sorozat alkotója és főszereplője, Marc Maron csütörtökön a Twitteren.
2014-ben a Nyughatatlan fiatalok című sorozatban nyújtott alakításáért Emmyre jelölték.

Kellerman 1970 és 1972 között Rick Edelstein televíziós producerrel élt házasságban, majd 1980-ban Jonathan D. Krane filmproducerhez ment hozzá. Második férje, akitől két gyermeke született, 2016-ban hunyt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.