"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." /Weöres Sándor/

Weöres Sándor 109 évvel ezelőtt, 1913. június 22-én látta meg a napvilágot. A mai napig megkerülhetetlen alakja irodalmunknak, ő alkotta meg a táncoló Bóbitát és a galagonya izzó ruháját, amit minden kisgyerek kívülről fúj, de még a felnőttek is képtelenek elfelejteni, hiába múlt el már rég az óvodás időszak.

Bár mindenki tisztában van azzal, hogy ki az a Weöres Sándor, a többség szemében csupán úgy van meg, mint a költő, aki jó, ritmusos gyerekversikéket írt, pedig ennél sokkal több volt és van benne a mai napig. Születésnapja alkalmából összeszedtünk róla néhány olyan érdekességet, amiket valószínűleg még nem hallottál az egyik legnagyobb költőnkről.

Nem tartotta magát költőnek

Weöres, bár a külső szemlélő egyértelműen költőnek nevezné, nem tartotta magát annak. Saját elmondása szerint ő kísérletező volt, valamiféle átmenet költő és kutató között. És az, amit ő csinált, nem költészet volt, hanem kutatás.

Weöres Sándor költő otthonábanForrás: MTI/Zinner Erzsébet

Nem is feltétlenül akart költő lenni

Anyja fedezte fel tehetségét, és ő osztotta rá a költőzseni szerepet. Bár Weöres ezt látszólag elfogadta, 1974-ben ezt mondta: "tulajdonképpen anélkül, hogy valaha is költő akartam volna lenni, úgy bennragadtam a költészetben, mint számomra egyetlen lehetőségben". Más leveleiből is kitűnik, hogy a költőlétet már kamaszként is egyfajta teherként élte meg.

Apjával nem volt felhőtlen a kapcsolata

Apjával nehezebb volt a kapcsolata. Az első világháború után kényszernyugdíjazták, ezután elsősorban a gazdálkodás foglalkoztatta. Nem tudott azonosulni fiának koravénségével és folyamatos betegeskedésével. A költőlétet pedig haszontalannak érezte. Nem értette fiának életvitelét, hogy nappal alszik, az éjjelt pedig cigarettázással és a verseivel tölti. Weöres érettségi után egy levelében ezt írta: "olyan mérgezett a helyzetem, hogy már aludni is csak hajnal-felé tudok, lélekzet-elakadásokra riadozok föl félálomból egy éjjel néha hússzor is, bróm és egyebek dacára. Reggeltől estig más-valaki dühének cérnaszálán függök kisgyerek-korom óta, bármiért is dühös, mindig rajtam tölti ki a dühét az apám, ezért is vagyok olyan, amilyen és ez rondít bele most is nap-mint-nap az életembe."

Weöres és az alkohol

Weöres egész életében szoros kapcsolatot ápolt az alkohollal. Felesége, Károlyi Amy már házasságuk kezdetétől próbálta óvni férjét a szesztől - és az ivásra buzdító barátoktól. Előfordult, hogy Amy elzárta előle az alkoholt, de olyan is volt, hogy Weörest zárta be a lakásba. A költőt azonban semmi sem állíthatta meg. Egy alkalommal például úgy járt túl felesége eszén, hogy a ház előtt dolgozó munkásokkal hozatott bort, amit az ablakon adtak be neki.

Weöres Sándor - Károlyi Amy költő házaspárForrás: Fortepan / Németh László Társaság

A teljesség felé

Weöres életszemléletét, és azt, hogy közel sem csupán gyerekverseket írt, mi sem mutatja jobban, mint A teljesség felé című műve, amelyből látszik, hogy Weöreshöz közel állt a keleti kultúra és gondolkodásmód. Itt jelenik meg a költő gondolkodó remete és komoly filozófus arca. A mű olyan, mint egy kis bölcsesség-csomag, az egyik legtökéletesebb füveskönyv.

"Hamvas Bélának, mesteremnek, köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát. E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd. Az itt következők nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor jegyeit viseli, de lényegük nem keletkezett és nem múló. Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyanez virágokból szedi csokrát."" - írja a könyv előszavában. A műben pedig az alábbiakhoz hasonló írások találatók:

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erõ legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

Ha szeretnél még többet megtudni költőkről és írókról, ebben a cikkben írtunk Andersenről, itt elolvashatod a költészet napjára összegyűjtött verseket, itt pedig Márai Sándorról tudhatsz meg érdekességeket.