Ringo Starr az összes észak-amerikai koncertjét törölte

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Noam Galai -
betegség Ringo Starr koncert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ringo Starr elkapta a koronavírust, ezért törölte most zajló észak-amerikai turnéjának következő állomásait.

A 82 éves ex-Beatle otthonában gyógyul és reméli, hamarosan folytathatja a turnét, az All-Starr Banddel - mondta a dobos-énekes szóvivője a BBC.com-nak.

Ringo Starr és zenekara májusban Kanadában kezdte észak-amerikai koncertsorozatát, amelynek eddig több mint huszonöt állomásán léptek fel. A menedzsment először a vasárnapra a Minnesota állambeli Prior Lake-be tervezett koncertet mondta le az utolsó pillanatban, majd további öt estet töröltek október 4-től 9-ig - ezek három államot (Saskatchewan, Alberta, Brit Columbia) érintenek.
Az október 11-i seattle-i fellépésre egyelőre még lehet jegyet kapni, akárcsak a további amerikai és mexikói show-kra. "Amint újabb információink lesznek, azonnal közzétesszük azokat" - hangsúlyozta a szóvivő.

Ringo Starr törölte a koncertjeit Forrás: AFP/2015 Getty Images/Noam Galai

Sir Ringo Starr tavaly egy interjúban elmondta, hogy a pandémia korai időszakában nagyon ritkán mozdult ki otthonából, nehogy elkapja a COVID-19-et. Bár két dózis vakcinát is kapott, óvatosságból 2021-ben sem indult turnéra, csak idén májusban tért vissza a színpadra.

A zenész 1989-ben alapította All-Starr Band nevű formációját, amelyben rajta kívül is számos világhírű zenész játszik. Az évek során a csapatnak tagja volt mások mellett Joe Walsh, Peter Frampton, Todd Rundgren és Sheila E. is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.