Peter Srámek: "Nem voltam, nem vagyok és nem is szeretnék Zámbó Jimmy lenni"

Forrás: Kovács Kinga -
Zámbó Jimmy dalok Peter Srámek RTL A Király (sorozat)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miközben egyesek örömmel hallgatják A Király című sorozatban elhangzó dalokat, mások pont azért kritizálják a Zámbó Jimmy élete alapján készült produkciót, hogy a legendás énekes hangja fel sem csendül benne, sőt még az ismert slágereit sem hallani az epizódokban.

Nemcsak a kommentelők, hanem a Zámbó család tagjai is kifejtették a véleményüket arról, hogy Jimmyt nem hallani A Királyban, pedig róla szólna a történet. A tragikusan fiatalon elhunyt énekes nővére, Marietta nemrég azt nyilatkozta, hogy beperli a sorozat készítőit, amiért őt magát és nemrég elhunyt édesanyját is rossz színben tüntetik fel, valamint hozzátette: felháborító, hogy Jimmy dalait kihagyták a műsorból, ami pedig szerepel benne, azokat Peter Srámek énekli.

Forrás: Kovács Kinga

A fiatal énekest egykoron pont a Zámbó család fedezte fel, így különösen rosszul esik Peternek, hogy az általa tisztelt ember rokonai is támadják. Mint mondja, mindig hálás lesz nekik és a közönségének.

"A film készítőinek az volt az ötlete, hogy új dalokba foglalják Jimmy pályafutásának szakaszait. Mivel a sorozat nem életrajzi film, így ezzel is megpróbálták sokszor a valóságtól elrugaszkodottan zenei formában is lefesteni a Király vívódásait, nehézségeit, sikereit és álmait" – mesélte a Reflektoronline-nak Srámek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.