75 éves lett a horror nagymestere, aki sosem alkotott a kedvenc műfajában - 10 érdekesség John Carpenterről

Menekülés New Yorkból horror John Carpenter Halloween
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Halloween, A dolog, A 13-as rendőrörs ostroma, a Menekülés New Yorkból és számos más kultfilm alkotója, John Carpenter a 75. születésnapját ünnepli, ebből az alkalomból pedig összegyűjtöttünk egy nagy adag olyan érdekességet, amit talán te sem tudtál a horrorpápáról.

Zenészdinasztia tagja.

Az édesapja, Howard Carpenter zenetanárként dolgozott, és alapító tagja volt a Nashville Strings együttesnek. John Carpenter is muzsikált egy bandában a hetvenes években, a filmjei (szintetizátor)zenéjét pedig szinte minden alkalommal saját maga szerezte. A fiából, Cody Carpenterből is zenész lett, aki a szólóalbumai mellett a papa filmjeibe is be szokott segíteni.

John Carpenter fellép a Live Retrospective koncerten 2016-ban Forrás: Rick Kern/WireImage

Már egyetemistaként Oscar-díjat nyert.


A neves USC egyetem filmes képzésére járt az 1960-as években, és itt készítette el vizsgafeladatként a The Resurrection of Broncho Billy című kisjátékfilmet, amivel aztán az Oscar-díjat is elnyerte az élőszereplős rövidfilmek kategóriájában.

Sosem alkotott a kedvenc műfajában.


Sokszor kijelentette, hogy a western a kedvenc műfaja, mégsem készített sosem egyetlen westernfilmet sem. Persze ettől még a filmjei gyakran tele vannak westernes zsánerelemekkel, mint A 13-as rendőrörs ostroma, a Menekülés New Yorkból, vagy a Nagy zűr kis Kínában.

A Sötétség Hercege az egyik beceneve.


A másik pedig A Horror Mestere. Noha több műfajban is alkotott (sci-fi, akcióthriller, fekete komédia), mégis elsősorban a horrorfilmjei miatt tartják sokra. Nem csoda: a zsáner két olyan klasszikusa is fűződik a nevéhez, mint A dolog és a Halloween: számos egyéb horrorfilm mellett, köztük A sötétség hercegével, ami az ominózus becenevet adta.

Különös kapcsolat fűzi Elvis Presleyhez.


Nagy rajongója Elvisnek, és 1979-ben rendezett is egy tévéfilmet az életéről, ami nem mellesleg Kurt Russell karrierjének áttörését is jelentette. Maga Elvis Presley pedig az 1969-es Change of Habit című filmjében egy John Carpenter nevű karaktert alakított.

Gyakran láthatod őt helikopterrel röpködni.


A való életben is, hiszen rendelkezik helikopterpilóta jogosítvánnyal, és ez az egyik kedvenc hobbija. De a filmjeiben is, ahol többször felbukkan kameószerepben egy-egy helikopter vezetőjeként.

Minden forgatásán ott van egy kosárpalánk.


Óriási kosárlabdarajongó, aki nem akar lemaradni a meccsekről akkor sem, ha éppen forgat, így aztán az internet előtti időkben külön műholdvevőt kellett felszerelni a lakókocsijára. Játszani is szeret, így aztán minden forgatásán állandó elem egy hordozható kosárpalánk a stáb számára.

A szakmabeli nőket kedveli.


Kétszer házasodott, és mindkét feleségét a saját filmjeinek forgatásán ismerte meg. A színésznő Adrienne Barbeau 1979 és 1984 között volt a felesége, a producer Sandy King 1990 óta a társa.

Kultikus tiszteletnek örvend a zenészek között is.


A filmesek körében már jó ideje legendás mesternek számít, de annak ellenére, hogy sosem volt profi zenész, a muzsikusok is nagy becsben tartják. Olyan sztárok jöttek el a filmjeibe szerepelni, mint Alice Cooper, Jon Bon Jovi, vagy Ice Cube, a többszörös Oscar-díjas zeneszerző Hans Zimmer pedig bevallottan óriási rajongója Carpenternek, sőt A 13-as rendőrörs ostromához írt főtémáját a kedvenc filmzenéjének tartja.

Babonás a sapkaviselettel.


Úgy tartja, hogy balszerencsét hoz olyan ruhadarabot viselni, amin annak a produkciónak a neve szerepel, amin éppen dolgozik. Így aztán csak akkor hajlandó például felvenni egy stábsapkát, amikor már vége a forgatásnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.