Botrány: kiderült, hogy végig playbackelt a magyar együttes

zene playback magazin popzene csalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zeneipar egyik legmegosztóbb trükkje a felvételre való tátogás. Természetesen akadnak olyan produkciók, melyek során elkerülhetetlen a playback, de érthető a közönség felháborodása, mikor egy-egy előadóról kiderül, hogy szinte végigtátikázta addigi karrierjét.

UFO

A rajongók imádták őket, hiszen képesek voltak még a legszürkébb napokon is visszarepíteni a közönséget a napsütötte nyári vízparti bulik hangulatába, ám utóbb sajnos kiderült, hogy ezt némi segítséggel tették. A két alapító énekesnő, Cynthia és Mercy, illetve egyik utódjuk, Doris hangját is más művészek kölcsönözték. Lemezeiken Keresztes Ildikó, Kozma Orsi, Fehér Adrienn és Czerovszky Henriett énekelt, az élő fellépéseken pedig az általuk produkált dalverziókra tátogtak a hölgyek a frontember, Dr. Love oldalán.

4F Club

A botrányos nevű (4F, azaz: find'em, fool'em, fuck'em, forget'em, azaz, találj rá, hülyítsd be, d*gd meg és hagyd ott) magyar poptrió legismertebb slágere, a Balatoni láz máig a nyár egyik örökbecsű himnusza. Apró szépséghibája, hogy nem a csapat „énekesnője", a dögös Hajdú Szabina szolgáltatta benne a szólót, hanem Czerovszky Henriett, de rajta kívül Kozma Orsolya, Keresztes Ildikó és Ullmann Mónika is több ízben kölcsönözte a hangját az együttesnek.

Carpe Diem

A popformáció legnagyobb sikere, az Álomhajó évtizedeken át kiváló szívderítőként funkcionált a hideg téli napokon - még azt is megbocsátottuk neki, hogy valójában nem Funnah Fanny dalolta el, hanem Stefanidu Janula görög származású magyar énekesnő. Fanny kedvét egyébként nem vette el a nagy leleplezés: 1996-ban szólólemezt adott ki Élj a maximumon! címmel.

New Kids on the Block

A '90-es évek egyik legnépszerűbb fiúbandáját a volt társproducerük, Gregory McPherson egyetemi professzor leplezte le. Állítása szerint a srácok vállalhatatlan vokáljait az úgynevezett maszkolótechnikával tették élvezhetővé a stúdióban: ez azt jelenti, hogy valóban profi előadók hangjára énekeltek rá, és az ő performanszuk alig volt hallható a kész felvételen.

McPherson azt is elárulta, hogy a fiúk élőben mindig playback-eltek. A csapat menedzsere, Maurice Starr végül beismerte, hogy valóban használtak háttérvokálokat a lemezfelvételek során, de elmondása alapján a munka oroszlánrészét az együttes tagjai végezték el.

A '90-es évek egyik legnépszerűbb fiúbandája volt Forrás: Getty Images via AFP/2008 Getty Images/Scott Gries

Milli Vanilli

A német popduó esete talán a legarcpirítóbb mind közül: a produkció egyik tagja sem tudott énekelni, így vokáljaikat más, névtelenségbe burkolózó énekesek biztosították a kezdetektől a lebukásig. Mikor kiderült, hogy Fab Morvan és Rob Pilatus szívdöglesztő külseje csak álca volt, hatalmas felháborodás tört ki a rajongók között, a legjobb új előadónak járó Grammy-jüket pedig visszavette az Akadémia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.