Jóban Rosszban gyász színész Cs. Németh Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 83 korában elhunyt Cs. Németh Lajos színművész - írja a Színház Online.

Cs. Németh Lajos 1940-ben született Karcagon, 1962-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályafutása során olyan színházak foglalkoztatták, mint a debreceni Csokonai Színház, a Madách Színház, a Budapesti Kamaraszínház és a Turay Ida Színház.

Budapest, 2005. október 14. - Bencze Ilona és Cs. Németh Lajos Wasserman: Kakukkfészek című drámájában Forrás: MTI/Czimbal Gyula


Számos filmben feltűnt: egyik legismertebb alakítása Keleti Márton A tizedes meg a többiek (1965) című alkotásához fűződik, melyben Grisát, a sebesült orosz katonát játszotta. Szinkronszínészként egy ország ismeri hangját a külföldi sikersorozatokból, mozifilmekből, több mint 2200 szinkronszerepet tudhatott a magáénak.

Számos tévéfilmben is láthattuk, így többek közt a Borsban, a Família Kft-ben. Több mint tíz évig tagja maradt a Jóban Rosszban csapatának, ennek kapcsán úgy fogalmazott:
"Örültem, amikor bekerültem a sorozatba. Nem gondoltam, hogy ilyen hosszú ideig veszek részt benne, mert eleinte nem is játszottam volna benne sokáig, egy idő után kérdezték meg, hogy hosszabb időre is vállalnám-e. Ezer örömmel vállaltam, annál is inkább, mert mostanában már nem nagyon van megjelenési lehetőség képernyőn vagy filmekben."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.