Már nem hajszolja a pénzt – 20 éve költözött az erdő szélére az exbróker

László havi 20-30 ezer forintból él, időnként ellátogat a barátaihoz, testvéréhez, ekkor stoppol, hogy erre ne kelljen költenie. A faluból is gyakran érkeznek hozzá vendégek, és a Zemplénben túrázókat is szívesen fogadja. Főleg, ha az ásványokról szeretnének beszélgetni. Több mint 3 órát utaztunk, de minden kilométer és elrepülő perc megérte a találkozást.

Közvetlenül azelőtt, hogy elköltözött Kishutára, Ön a pénzügyi szektorban dolgozott.

Igen, egy bróker cégnél volt az utolsó munkahelyem. 3-4 évig dolgoztam ott, 1997-98-ban szálltam ki a buliból. Ez egy érdekes történet volt. Kint dolgoztam Tengizben, akkor még nős voltam. Amit ott megkerestem, azt az akkori feleségem elköltötte itthon, egy harmadikkal. Amikor hazajöttem Szegedre, nem volt se pénzem, se munkám. Egy ismerősöm dolgozott ennél a brókercégnél, ő szólt, hogy kéne nekik egy levelező, lóti-futi pár hétre. Elvállaltam. A főnök látta, hogy jól végzem a munkám, látott bennem potenciált – értettem a programozáshoz is -, így beültetett a szerződésírókhoz. Később Pestre kerültem, mert kellett az ottani irodának egy kis segítség. Különböző részvényjegyzésekkel foglalkoztak, köztük egy kiemelttel, a cég sajátjával. Amikor átkerültem a másik irodába, támadt egy ötletem, hogy miként lehetne ezeket jobban értékesíteni. Találtam is hozzá egy embert, akivel a saját részvények jegyzésének a 2/3-át, a pesti irodában megcsináltuk. Mikor visszamentem Szegedre, két szerződés is várt. Annyira beletanultam, hogy bár az állás diplomához volt kötve, én anélkül is megkaptam. Így lettem bróker.

Több egyetemen is megfordult; 2 évet járt matematika-fizika szakra Szegeden, utána átment 2 évre Debrecenbe fizika szakra, egy hölgy kedvéért aztán Miskolcra költözött, itt geofizikus szakra járt 1,5 évig, végül visszatért Szegedre, itt programozó-matematikus szakon tanult 1 évet.

Mi volt az az ok, ami miatt kiszállt ebből a világból?

Elgondolkodtam a válás után, hogy se kutyám, se macskám, én pedig hajtom magamat. Amikor eszembe jutott, hogy ki kellene mennem a mosdóba, mire észbe kaptam, már délután volt, zárt a tőzsde, és én fel sem álltam. Ez nem embernek való. Folyamatosan pörögnöm kellett. Két sorban álltak előttem az ügyfelek, majd hátulról bekiabált egy törzsügyfél, hogy „Lacikám, 500 pikket most”. Ott nem lehetett totojázni, pár perc késés már bukást eredményezett. Gyorsan kellett döntéseket hozni, és gyorsan intézkedni.

Szinte hihetetlen hallgatni a „köves embert", ahogy régi életéről beszél egy olyan házban, melyet az általa gyűjtött több ezernyi ásvánnyal oszt meg.

Bevallom, én ezt a brókerkedést nem szerettem. Egy ügyfél fogalmazta meg jól; „A tőzsde egy úri huncutság". És ez így van. Nem termel pénzt, csak átcsoportosít. Vannak nyerők, de jóval több a bukó. Én úgy szeretem élni az életem, hogy amikor reggel kimegyek a fürdőszobába, bele tudok nézni a tükörbe. Amikor ezt már nem tudtam megtenni, úgy éreztem, mennem kell. Ez volt a helyes út, tudni kell, hogy mi az a becsület.

A váltás nem a házasságom felbomlása miatt történt. Ez csak hozzásegített meghozni a döntést, ami már érlelődött bennem egy ideje. Egy olyan felismerésre jöttem rá, ami szerintem nagyon sok embernek a hasznára lenne.

Kíváncsi vagy mi volt az a felismerés, ami László egész életét gyökeresen megváltoztatta? Nézd meg!

Mindenkinek ugyanannyi ideje van: megszületünk és meghalunk. A kettő közti idő az, ami rendelkezésünkre áll. Ha az ember olyan helyen dolgozik, és azt csinálja, amit szeret, akkor valószínűleg jó helyen van, és meg is él belőle. Az én pályám nem a brókerkedés volt.

Ez a váltás nem volt túl éles? Nagyvárosi tőzsdeügynökből ásványgyűjtő egy kis faluban.

Én mindig szerettem a természet közelségét, falusi gyerek vagyok, ott nőttem fel. Sosem viseltem jól a kötöttségeket, a teljes szabadság hiányát. A brókereknél ingben és nyakkendőben kellett dolgozni. Miközben kint gyönyörű szép idő volt, én bent dolgoztam az irodában, olyan ügyfelekkel, akikhez semmi közöm sem volt. Nagyon nehezen viseltem ezt.

Ez varázslatos hely. Ha valaki itt már túrázott egyszer-kétszer, az beleszeretett a környékbe. Én annak idején – egyfajta nászútként – már voltam itt az exnejemmel. Lakott itt olyan barátom is – sajnos ő már nem él -, akivel gyakran jártunk ásványokat gyűjteni. Sokszor töltöttem ezen a környéken a szabadságomat. Bennem már ekkor felmerült, hogy itt szeretnék élni, de akkor még teljesen mások voltak a körülmények – nős voltam, más pályákon mozogtam.

Majd amikor odajutottam, felismertem a természet közelségének fontosságát, rájöttem, hogy ezt meg is kell lépni. Nem szabad tovább fecsérelnem az időmet olyan dolgokra, amikhez semmi közöm.

Milyen volt a kezdeti időszak?

Nagyon nehéz volt. Meg kellett tanulni más színvonalon élni. Az ember nem is gondolná, hogy milyen kis összegekből meg lehet élni. Emberek keresnek 2-300 ezer forintot – ami hihetetlen nagy pénz – és nem jönnek ki belőle. Miért? Mert pocsékolnak. Bemegy a lakásba, fölkapcsol minden fogyasztót – villany, rádió, tévé megy egyfolytában, akkor is, ha nincs is abban a szobában.

László 20 éve él egyedül egy kis házban, fával fűtött kandalló melegíti a szobáját, mely háló, nappali és dolgozószoba egyben. Ahogy körülnézünk, első érzésünk a káosz, de ahogy mesél a múltjáról és jelenéről, egyre csak veszi elő a kézzelfogható emlékeket, melyeket azonnal megtalál az ásványok, könyvek és a maga készítette agyagszobrok, festmények közt. Próbálja a kertjéből nyíló erdőt a lehető legjobban hasznosítani; gombászik, növényeket termeszt, gyümölcsöst gondoz.

Miként telik egy napja itt, az erdő szomszédságában? Milyen gyakran megy a hegyekbe ásványt gyűjteni?

A nappal kelek, így télen többet, nyáron pedig kevesebbet alszok. Sokat járok ásványokat gyűjteni, de, amikor nem, akkor itthon rendezgetem, tisztítom őket, vagy épp olvasok, írok, gondolkodom. Tévém nincs, nem is hiányzik. Van egy mobiltelefonom és egy számítógépem, de internetem nincs. Általában esténként szoktam természetfilmeket nézni, amiket a barátaimtól kapok.

A Zemplén egész évben gyönyörű. Télen, amikor szép zúzmarásak az ágak, vagy leesett a hó, csillog-villog minden a napfényben. Kint olyan príma levegő van, hogy harapni lehet. Minden évszaknak megvan a maga szépsége.

Igyekszem minél többet megismerni a Zemplénből is. Sajnos már a háromnegyede védett terület, de olyannyira, hogy képtelenség ásványokat gyűjteni. Pedig ehhez gödröket kell ásni, időnként akár 3 méter mélyeket is, amit a környezetvédelmi törvények tiltanak. Sajnálatos, mivel szerintem az ásványgyűjtők azok, akik a legkevesebbet ártanak a természetnek.

A jövőre nézve mik a tervei?

Sikerült odáig eljutni, hogy nyílik itt Kishután egy állandó kiállítás, egyfajta zempléni keresztmetszet, ahol az itt fellelhető ásványokat lehet majd megnézni. Most ezzel foglalkozom, egészen a jövő év elejéig. Ezt berendezni, kiválogatni hozzá a megfelelő ásványokat, nem kis feladat. Távlati tervem; sok olyan nyersanyagom van, amit szeretnék majd feldolgozni. Egyelőre, amíg bírok, járogatok gyűjteni, amikor pedig már nem tudok, akkor beállítok egy vágó- csiszolóműhelyt, és akkor itthon fogok ezekkel foglalkozni. Csinálok majd kis medálokat, csiszolatokat.

A cikk, itt akár véget is érhetne. De mivel búcsúzkodás közben ismét beszélgetni kezdtünk, még egy-két gondolata felszínre került. Ezzel válik igazán kerekké Korim László, a közel sem remete története.

Nem hinni, hanem megérteni akarom a dolgokat. Úgy gondolom, hogy én sokkal többet látok a világból, mint azok az emberek, akik rohannak. Ha az ember rohan, akkor csak kis szemelvényeket lát. Aki kiszáll a buliból, és megengedi magának, hogy leüljön és szemlélődjön, elmélyüljön, az az egészen finom kis dolgokat is észre fogja venni.

Túl sok a stressz az életedben? Úgy érzed, nem találod a kapaszkodót? A Life.hu szakértője, Pilát Gábor life-coach Neked is segít! Írj nekünk az info@life.hu e-mail címre, hogy személyre szabott tanácsokat kaphass. Segítünk, hogy átalakíthasd a mindennapjaid!