Mátrai Mese Major, ahol csodák és a fabulák világa egybefonódik

Füleki Alex és Halasi Szandi csodás kis állatfarmján, csak Alex kísért minket, mivel kedvese hétköznap egy közeli cégnél dolgozik. Az esős, borongós idő ellenére se maradtunk a házban, felvettük a gumicsizmákat, és nekivágtunk a lelket, testet egyaránt feltöltő sétának. Közben, az egyébként művészi fafaragással foglalkozó Alexet kérdeztem erről a harmóniától lüktető környezetről.

Miért kezdtetek el állatokat tartani?

Anyu hosszú ideje beteg volt már, semmihez se volt ereje, nem is nagyon evett. Az orvosok nem igazán tudtak neki segíteni. Lettek csirkéink, amik teljesen nálunk nevelkedtek. Amikor megnőttek, levágtuk őket. Csináltunk belőlük pörköltet, anyu pedig jó étvággyal evett. Másnap reggel fél hét körül kimentem a csirkékhez, és láttam, hogy anyu ott ás a kertben. 15 éve nem érezte ilyen jól magát. Ekkor gondolkodtunk el komolyabban azon, mennyire fontos is, hogy mit eszik az ember. Ennek már 6 éve.

Alex és családja nem állatsimogatót üzemeltet, az övék egy hatékonyan és jól működő állatgazdaság. Ám itt a levágásra szánt állatok is boldog és szabad életet élhetnek, tökéletes összhangban egymással és a környezettel.

A csirkék után aztán jöttek sorban a többiek is.

Igen. Vettünk libát, pulykát, bárányt. Fehér pávánk például úgy lett, hogy Szandi látott egyet az interneten, és beleszeretett. Valahonnan kaptunk egy kecskét is. Kiszámoltam, hogyha abból a pénzből, amiből ezt a területet évente lenyíratom, meg tudom venni a kecskének a téli takarmányt. Így pedig ugyanannyi pénzből volt egy kecsként, és tejünk is. Aztán ő leellett, lett még két kislányunk. Egy barátunktól kaptunk még kettőt, így lett öt. Közben születtek újabbak: volt, ami maradt, volt, amit elajándékoztunk. Később vettünk núbiai kecskéket, amiknek akkora az értéke, hogy nem érdemes levágni őket – míg egy hagyományos kecske napi 1-2 liter tejet ad, addig ez a fajta akár 6 litert is.

Nyílván nem csak a tejükért tartjátok őket. A vágás miként fér össze azzal a szeretettel, amiben nálatok élnek?

Persze, eszünk kecskehúst is. Most például eladok egy núbiait, amiből veszek 10-15 olyan kecskét, amivel már nem kell foglalkozni, csak kihajtom őket a legelőre, nem vesszük őket ölbe, nem nőnek hozzánk. A vágásra mindig megkérem a szomszédot. Ő vadász, és gyorsan elaltatja az állatot, nem is hallja a lövést.

Amikor kimentünk Alexszel a legelőre, voltak olyan kecskék, amik egyből jelentkeztek egy kis simogatásért, és voltak, amik csak legelgettek tőlünk tisztes távolságra. A kézhez szoktatott, olykor cumisüvegből etetett állatokat a Mátrai Mese Major tulajdonosai nem tudják se levágni, se megenni. Hiszen szinte már családtagok.

Volt prémium minőségű kecskehúsunk, de ahhoz, hogy kolbászt készíthessünk, ipari szalonnát kellett volna venni. Az meg valahogy mégse passzol. Így lettek malacaink. Már 5 éve nem vettünk boltban húst.

Hogy telik egy napotok így, hogy ennyi állatról kell gondoskodnotok?

Reggel 6 körül kijövök a jószágokhoz, utána megyek a műhelybe – ahol apuval dolgozunk együtt -, és este 8-9 felé zárul a nap. Ide jönni kell akkor is, ha beteg az ember, ha esik, ha fúj. De nem azért jövünk ki, mert muszáj, vagy mert a főnök piszkál, hanem mert érdekel, hogy mi van az állatokkal. Lehet, hogy más ezt munkának fogná fel, mi nem ezt érezzük, mert nem valakinek dolgozunk, hanem magunkért csináljuk.

A Mátrai Mese Major valóban egy csodás hely, ám még a csodák is jelenthetnek olykor komoly kihívást. Nézd meg a major másik oldalát!

Mennyire volt nehéz a kezdeti időszak?

Az első öt kislibát egy héten belül elvitte a róka. Vettünk még ötöt, azokat is elvitte. Ezután csináltunk komolyabb kerítést, és így a harmadik ötös már megmaradt. Mindent magunktól, a saját kárunkon kellett megtanulnunk, hiszen senki se mutatta, hogyan is kell.

Idővel lett a kerítések mentén villanypásztor, maguktól záródó kapuk, önitatók, hogy minél több időt nyerjünk.

Az állattartásnak van egy nagyon nehéz része. Amikor beteg lesz az egyik. Ezt hogyan kezelitek?

Ha egy állat megbetegszik, megsérül, meg kell nézni, hogy mennyit ér, és mennyibe kerül a gyógyszere. Azt szokták mondani, hogyha drágább a gyógyszer, mint maga a jószág, akkor le kell vágni, így legalább hús lesz belőle. De mi itt sok olyan állatot is tartunk, amit nem akarunk levágni, én nem is szívesen eszek meg olyat, ami beteg volt. Mi mindig megpróbáljuk meggyógyítani őket. Nehéz ez, főleg Szandinak.

Volt, hogy télen, a mínusz 10 fokban egész éjjel kint feküdt az egyik beteg kecske mellett, beletettünk vagy 15 000 forintnyi gyógyszert, de reggelre elpusztult. De az is megesett már, hogy egy bárány felvágta valamilyen drótban a lábát, utána pedig minden nap kitisztítottuk a sebét, hetekig ápoltuk, meg is gyógyult.

Mikor van időtök kikapcsolódni, pihenni?

A pihenés az nálunk nem fogalom, az ember mindig foglalkozik valamivel, talál valamit magának. Amikor még nem voltak állatok, akkor biztos, hogy volt valami munka a műhelyben, vagy amin tudtam agyalni. Ha el is utazunk valahová 3 napra, az elsőn még haza gondolunk, az utolsón pedig már azt várjuk, hogy hazaérjünk. A tévét csak elalváshoz kapcsolom be, másnap nem is emlékszem arra, hogy mi volt benne.

Ahogy visszafelé sétáltunk a házhoz, szóba került a mindennapi feszültség, melyet szinte lehetetlen elkerülni.

Mondjuk, van a faragás, aminél egy 14 napos munkára van 6 napunk. Erre mondhatnám, hogy stressz, de vagy elfogadod, vagy nem. Ha kell, dolgozok éjszaka is, mert nincs opció.

Lehet az egy kicsorbult bögre, egy elszakadt nadrág, vagy egy ledöntött kerítés - lényegében csak az számít, hogy hogyan fogjuk fel. Elmenni dolgozni valahová, majd 4 órakor hazamenni, szerintem sokkal kisebb stresszforrás, mint ez a major, akár honnan is kergetjük. Én mégse élem meg a mindennapi dolgokat feszültségként, vagy stresszként. Hozzáállás kérdése az egész.

Mi a majorral a hosszú távú terv?

Szeretnék 1-2 kis bungalót építeni, ahová eljöhetnek az emberek pihenni. De én minőségi, szépen kidolgozott házakat akarok – ilyeneket nem lehet készen venni -, arra pedig kellene idő, ami nem nagyon van, mert minden percünk ki van használva. Szóval ez egyelőre csak álom.

Városi szemmel, távolról nézve, a Mátrai Mese Majorban az élet nehéz és kihívásokkal teli. Azt hihetnénk, hogy az állatokkal járó stressz – mennyit legel, hogy hízik, milyen a közérzete, beteg-e - egyfajta nyomasztó kötelességbe torkollik. De Alex rávilágított, hogy ennél boldogabb és teljesebb nem igazán lehetne az életük, mint itt a majorban.

Túl sok a stressz az életedben? Úgy érzed, nem találod a kapaszkodót? A Life.hu szakértője, Pilát Gábor life-coach Neked is segít! Írj nekünk az info@life.hu e-mail címre, hogy személyre szabott tanácsokat kaphass. Segítünk, hogy átalakíthasd a mindennapjaid!