Balzsay Károlyért futottak a műsorvezetők

Vivicitta Balzsay Károly Kisó rákbeteg Vadon Jani Class FM futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vadon Jani és társai Balzsay Károly gyógyulásáért futottak a hétvégi Vivicittán. 

A Life.hu stábja a mellrákból gyógyult Albert Kingával futotta le a Vivicittá 10 km-es távját. Hozzánk hasonlóan a Class FM műsorvezetői is jó ügy mellé álltak és a mikrofonjukat futócipőre cserélték. Vadon Jani, Kiss Orsi és Szani Roland 10 kilométert futottak le. A csapat Balzsay Károly, az ismert bokszoló gyógyulásáért futott, akinél nem olyan régen rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak orvosai.

Forrás: redlemon

„Ez volt az első Vivicittá, amelyen eddig részt vettem, és hatalmas élmény volt. Kicsit tartottam tőle, hogy a többiek lehagynak, mert én egyenletes tempóban szoktam futni, és nem tudok a végén hajrázni" – mesélte lelkesen az előkelő 55. helyet megszerző Orsi.

Vadon Jani rutinosan, 10 perccel a verseny kezdete előtt érkezett meg, de így is remek tempót diktált.

„Szerettem volna korán lefeküdni a verseny előtt, ami össze is jött, csak épp aznap hajnalban. Az is korán van, nem?" – kezdte Vadon Jani „Így picit fáradt voltam, de persze Orsi nem ezért teljesített jobban nálam: ez egy tudatos döntés volt részemről, engedtem nyerni. Ennyire fontos nekem Orsi boldogsága, és különben is, hölgyeké az elsőbbség" – vallott színt nevetve a Morning Show műsorvezetője.

A Vivicittán a Fenntarthatósági Média Klub kezdeményezésére a szolidaritás és a pozitív példákra való figyelemfelhívás volt a résztvevők egyik legfőbb célja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.