Meghalt minden idők legismertebb szabója - Elnököknek varrt

Forrás: Thinkstock -
agydaganat halál francia Szabó elnök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A virginiai Arlingtonban egy gondozóházban vasárnap 81 évesen elhunyt Georges de Paris francia származású szabász, aki fél évszázadon át tervezett öltönyöket amerikai elnököknek Lyndon B. Johnsontól Barack Obamáig.

A férfi halálának hírét egyik barátja közölte. Úgy tudni, hogy két éve agydaganatban szenvedett.

A Marseille-i születésű elnöki szabómester 11 éves korában kezdte tanulni a mesterséget Franciaországban és tudásán az utolsó iskolai „simításokat” az 1871-ben alapított Sulzbacher-szabóságtól kapta az ötvenes években a Rajna-menti Neuwiedben. Huszonöt évesen érkezett az Egyesült Államokba, hogy feleségül vegye a lányt, akiben levelezésükön keresztül álmai asszonyát vélte megtalálni.

Forrás: Thinkstock

Csalódott, de hamar összeszedte magát, keményen dolgozott, takarékoskodott és saját szabóműhelyt nyitott. Aztán rámosolygott a szerencse. Egy képviselő kliense révén De Paris eljutott Lyndon B. Johnson elnökhöz, és azóta Richard Nixon, Gerald Ford, Jimmy Carter, Ronald Reagan, Bill Clinton, valamint a két Bush és Barack Obama is az ő öltönyeiben feszített.

Az amerikai elnökökön kívül kuncsaftjai között tudhatta Nicolas Sarkozy volt francia elnököt és Dominique Strauss-Khant, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját.

„A republikánus elnököket jobban érdekli az öltözködés, mint a demokrata pártiakat” - árulta el egy lapinterjúban. A legtöbbet szerinte Reagan foglalkozott a küllemével. George W. Bush tréfásan azt mondta neki: „ő az egyetlen francia, akiben megbízott.”

Paris havonta 4-5 öltönyt készített, de ha sürgős volt, három nap alatt is megcsinált egyet. Az öltönyök, anyaguktól függően, 3-5 ezer dollárba kerültek. „Mert ezek műalkotások” - mondta büszkén. Öt nyelven beszél, de mindenkivel szót tudott érteni.

A jó szabónak türelemre és mesterségbeli tudásra van szüksége, és a türelem éppen olyan fontos, mint a tudás, mert „akinek nincs türelme, nem lehet jó szabó” - vallotta.

Az egyik elnökválasztási kampány során Paris megneheztelt a Fehér Házra. Az első Bush-Kelly vita alatt a fotósok észrevették, hogy az elnök vállán egy dudor látszik. Latolgatták, hogy mi lehet az, végül a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy valószínűleg rosszul szabták a zakót. "Az öltöny jól volt szabva. A titkosszolgálat hallgatott, pedig a dudort egy biztonsági mellény okozta" - mondta a vérig sértett szabász.

Megjött az indián nyár: Ma akár 30 fok is lehet, de érkeznek záporok ishttp://www.life.hu/news/20150914-megjott-az-indian-nyar-ma-akar-30-fok-is-lehet-de-erkeznek-zaporok-is.htmlDélelőtt még az ország döntő részén napos idő lesz - bár a Nyugat-Dunántúlra már ekkor is érkeznek felhők. Később nyugat felől egyre több, majd vastagabb felhőzet vonul fel.NewsThinkstockTeljesen kiégett a BKV egyik busza: A sofőrt kórházba szállítottákhttp://www.life.hu/news/20150914-teljesen-kiegett-a-bkv-egyik-busza-sofort-korhazba-szallitottak-utasok-nem-serultek.htmlKigyulladt és teljesen kiégett a BKV egyik, 21A-s járata. A busz vezetőjét füstmérgezéssel vitték kórházba. NewsOrigoElhunyt a legendás kosaras, Moses Malonehttp://www.life.hu/news/20150913-elhunyt-moses-malone-kosarlabdazo.htmlHatvanéves korában vasárnap elhunyt Moses Malone, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének egyik legkiemelkedőbb játékosa.News--Ez elég bizarr! Gyémántot távolítottak el egy drágakőtolvaj vastagbeléből Thaiföldönhttp://www.life.hu/news/20150913-gyemantot-tavolitottak-el-egy-dragakotolvaj-vastagbelebol-thaifoldon.htmlLenyelve próbált meg kicsempészni Thaiföldről egy ellopott gyémántot egy kínai nő, de a videokamera és a röntgen lebuktatta, és a 10 millió bahtot (76,6 millió forint) drágakövet kolonoszkópia útján sikerült hamar visszaszerezni.NewsThinkstockMeghalt a vudu vallási vezetőhttp://www.life.hu/news/20150913-meghalt-a-vudu-vallasi-vezeto-max-gesner-beauvoir.htmlHaitin 79 évesen, Port-au-Prince-i otthonában elhunyt Max Gesner Beauvoir, a vudu vallás legfőbb méltósága. A vudu vallási vezető szombati halálát hozzátartozói jelentették be.NewsOrigoBörtönétteremre bukkantunk!http://www.life.hu/news/20150912-a-kulonleges-bortonetterem-kinaban-talalhato-a-vendegek-kiprobalhatjak-milyen-a-racsok-mogott.htmlKínában nyitották meg az extravagáns börtönéttermet, ahol a rácsok között lakmározva betekintést nyerhetnek a vendégek a foglyok életébe. Bizarr!News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.