Vérmérgezés végzett a magyar csodalóval, Overdose-zal

Forrás: MTI/Manek Attila -
temetés Mikóczy Zoltán vérmérgezés Overdose
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Overdose még júliusban pusztult el, de a temetését még csak most szervezi a gazdája, Mikóczy Zoltán. Az állat hamvainak egy részét különvették, és abból fognak majd kapni a tulajdonosok. 

A magyar csodalónak is nevezett Overdose egy németországi tenyésztelepen súlyos betegség után pusztult el. Az üzletember elmondta, hogy a ló maradványait Alagon, az egykori istállójával szembeni fa alatt helyezik végső nyugalomra - írja a Blikk.

Forrás: MTI/Manek Attila

"Sajnos nem voltam ott, amikor beteg lett. Elmondásokból tudom csak, hogy mi történt Dózival. Kólikás lett, nem lehetett műteni, mert nem élte volna túl az altatást. Így egy hagyományos módszerrel próbálkozott nála az orvos. Orrszondán keresztül szappanos vízzel átmosták a beleit, de a vékonybele valamiért megsérült. Már majdnem jól volt, úgy nézett ki, hogy kilábal a kólikából, amikor hirtelen rosszabbra fordult az állapota. A vékonybele kiszakadt, és vérmérgetést kapott. Pár óra alatt elvitte a szegény állatot" - mesélte Mikóczy.

Húszmilliós pert fontolgat Klapka György a diói miatthttp://www.life.hu/news/20151219-klapka-gyorgy-tobb-milliot-bukott-becsaptak-az-uzletembert-perre-kenyszerul.htmlAz üzletember több millió forintot bukott egy üzleten, amikor 20 tonna dióját penészesnek hazudták. Leszögezte, hogy többé nem hajlandó az olaszoknak szállítani a magyar termékből. News--Hajós András nyílt levelet írt a Telekomnak Ákos ügyébenhttp://www.life.hu/news/20151218-hajos-andras-zenesz-nyilt-levelet-irt-a-telekomnak-akos-ugyeben.htmlAhogy a Life.hu is beszámolt róla, a Telekom szerződést bontott Ákossal az énekes korábbi kijelentései miatt. Az ügyben most Hajós András is megszólalt. News--Férjénél is többet keres Victoria Beckhamhttp://www.life.hu/news/20151218-ennyit-keres-victoria-beckham-divattervezo-es-enekesno.htmlSikeres évet zárhat maga mögött a Spice Girls lánybanda egykori énekesnője: a most divattervezőként ténykedő Mrs. Beckham majdnem kétszer annyit vitt haza, mint férje, David Beckham. News--Kínos eset egy Ryanair gépen – forró tea ömlött az utas nemi szervérehttp://www.life.hu/news/20151217-kinos-eset-egy-ryanair-gepen-forro-tea-omlott-az-utas-nemi-szervere.htmlA kétbalkezes utas magára öntötte a forró teát a repülőgépen, ami éppen a legbecsesebb szervét forrázta le. News--Véletlenül erőszakolta meg áldozatát – Ezzel védekezett a milliárdos, akit felmentett a bírósághttp://www.life.hu/news/20151217-ehsan-abdulaziz-szaudi-milliardost-felmentettek-egy-no-megeroszakolasa-utan.htmlA 46 éves szaúdi milliárdost, Ehsan Abdulazizt azzal vádoltak, hogy a lakásában megerőszakolt egy 18 éves, öntudatlan lányt. A fél órás tárgyalás végén felmentették a férfit. NewsThinkstockSosem látott kép Károly hercegről és Camilla hercegnéről http://www.life.hu/news/20151217-karoly-herceg-es-camilla-hercegne-sosem-latott-kepe-kerul-a-karacsonyi-udvozlolapra.htmlA brit hercegi pár egy eddig sosem látott képpel díszített üdvözlőlapot küld majd ismerőseinek karácsonyra. A róluk készült tündéri fotón pedig szerelmesebbek, mint valaha. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.