Elképesztő felfedezés! Megvan Európa legrégebbi falába

Forrás: ÖAI -
régész amputáció felfedezés faláb Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európa eddig feltárt legrégebbi, csaknem 1500 éves művégtagjára találtak a dél-ausztriai Hemmabergben: a fából készült lábprotézis darabjait egy középkorban élt férfi földi maradványai között fedezték fel.

A középkorú férfi csontvázát egy kora középkori templomhoz tartozó temetőben tárták fel. A férfi bal lábfejét - talán egy balesetet követően - bokától lefelé amputálták, de a körülmények ellenére a páciens szerencsésen túlélte az operációt.

A maga 1500 évével a most megvizsgált faláb a legidősebb Európában Forrás: ÖAI

A szakértők feltételezése szerint a férfi a 6. század közepe-vége táján halhatott meg, és valószínű, hogy nagyjából még két évet élt a beavatkozást követően.

Mindez azt jelenti, hogy a fából készült lábprotézis körülbelül 1500 éves, vagyis ez az Európában talált eddigi legrégebbi művégtag. Kínában és Egyiptomban találtak korábbról való darabokat.

Az Osztrák Régészeti Intézet szakértője, Michaela Binder és kollégái röntgen- és CT-vizsgálatoknak is alávetették a férfi maradványait, arra a megállapításra jutva, hogy "maga a protézis egy alulról vaspánttal megerősített, fából készült lábfej volt". A szakember szerint a férfi medence és gerinc melletti izmainak lestrapáltsága azt sugallja, hogy lovagolhatott és feltehetőleg lovas katona volt, aki csatában sérült meg. A csontvázat még 2013-ban fedezték fel, de csak most jutottak a meglepő felfedezésre a lábat illetően. "A fertőzésveszély már önmagában rendkívül magas lehetett, ami azt mutatja, hogy milyen jól végezték el a beavatkozást. És ne felejtsük el, hogy a civilizált világ pereméről beszélünk, a hatodik században" - idézte a The Local című hírportál az intézet egyik munkatársát.

Tragédia! Füstmérgezésben meghalt egy férfi Ikladonhttp://www.life.hu/news/20160117-szornyu-kigyulladt-egy-csaladi-haz-ikladon-a-helyszinen-egy-ember-meghalt.htmlKigyulladt egy családi ház Ikladon, a helyszínen egy ember meghalt - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. News--Eddig ismeretlen dinoszauruszfajt találtak Thaiföldönhttp://www.life.hu/news/20160117-uj-dinoszauruszfajt-talaltak-hatalmas-felfedezes-lelet-thaifoldrol-japan-kutatok.htmlEgy eddig ismeretlen dinoszauruszfaj fosszíliáit fedezték fel 120 millió éves kréta időszaki rétegsorban Thaiföldön helyi és japán kutatók. NewsOrigoKiderült, hogyan búcsúztatja a családja David Bowie-thttp://www.life.hu/news/20160115-david-bowie-halala-igy-bucsuzik-tole-a-csalad-es-a-baratai.htmlA napokban elhunyt legendás énekest állítólag már eltemették, mert nem szeretett volna nagy felhajtást. News--Lebilincselő fotók a táncosok és a természet összhangjárólhttp://www.life.hu/news/20160115-bertil-nilsson-sved-fenykepesz-fotoi-a-tancosok-es-a-termeszet-osszhangjarol.htmlBertil Nilsson svéd fényképész hihetetlen tehetséggel örökíti meg azt a pillanatot, amikor az előadóművészek és a természet a legnagyobb harmóniában vannak. News--Virágcsokrok a 9 és 3/4. vágánynál - Rajongók emlékeztek Alan Rickmanre http://www.life.hu/news/20160115-alan-rickmanre-emlekeztek-a-rajongok-a-harry-potter-egyik-forgatasi-helyszinen-foto.htmlA 69 éves korában elhunyt sztár emlékére a híres King’s Cross helyszínét ellepték a Harry Potter fanok emléktárgyai. A fotó igazán szívszorító. News--Mi?! Egy walesi faluban már 81 napja egyfolytában esik az eső http://www.life.hu/news/20160115-itt-az-ozonviz-egy-walesi-faluban-nyolcvan-napja-esik-az-eso-az-ott-elok-kiborultak.htmlNem lennénk szívesen Eglwyswrw lakosai helyében. Tavaly október óta szinte megállás nélkül zúdul az égi áldás az ott élőkre, és a jelek szerint nem is szeretne abbamaradni. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.