párkapcsolat luxusautó hűtlenség Range Rover
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nőnél eléggé kicsapta a biztosítékot a párja hűtlensége, és hogyan is állhatott volna keményebb bosszút, mint, hogy festékszóróval kicsinosítgatta exe 30 milliós luxusautóját.

Több ezren osztották meg a Twitteren az alábbi képeket egy fehér Range Rover Revere terepjáróról. A luxuskocsi a nyugat-londoni Harrods áruház előtt parkolt, de

egy "kissé" megviselt állapotban.

A feliratok szerint egy megcsalt barátnő, vagy feleség állhatott bosszút, mivel az ismeretlen "Csaló", "Vége", "Remélem megérte!" üzeneteket hagyott hátra.

Forrás: Klo / Facebook

A fotók készítője a BBC-nek elmondta, hogy nem tudja, hogy ki lehetett rongáló, de nagyon elszántnak tűnt és senki nem próbálta megállítani. Az autó tulajdonosa egyelőre nem került elő, de az biztos, hogy óriási sokkot kapott.

Az Agymenők szőkeségénél csak a fizetése csinosabbhttp://www.life.hu/news/20160504-gazdag-es-szep-is-az-agymenok-szokesege.htmlKaley Cuoco-t az Agymenők című sorozatnak köszönhetjük, ő játssza ugyanis a szomszédlányt, Pennyt, rádásul ezért busás kis fizetést is kap. Emellett pedig remekül néz ki - hát van igazság? NewsOrigoNagyon sokat javult Kulka János állapotahttp://www.life.hu/news/20160502-teljesen-tiszta-kulka-janos-tudata-1.htmlRemek hírek érkeztek Kulka Jánosról: egyik ismerőse szerint folyamatosan javul a színész állapota, és a hírek szerint már önállóan eszik és teljesen tiszta a tudata. News--Tragédia! Súlyos balesetben meghalt Farkas Linda tűzartistahttp://www.life.hu/news/20160502-sulyos-balesetben-meghalt-farkas-linda-tuzartista.htmlA szombathelyi Farkas Linda Facebook-oldalán közölték, hogy a Magma Tűzszínház néven előadó artista elhunyt, miután két hónapig küzdöttek az életéért. News--Egy aprócska falu óriási gúnyt űzött az egész internetbőlhttp://www.life.hu/news/20160502-egy-aprocska-falu-gunyt-uzott-az-egesz-internetbol.htmlNagyon nagy ötlettel rukkolt elő egy aprócska, mindössze 400 fős olasz falu: Minden boltjukra az internet gigantikus "szereplőinek" nevét címkézték fel. NewsOrigoFejbe lőtte magát az Apple alkalmazottjahttp://www.life.hu/news/20160429-azonositottak-az-apple-szekhazaban-talalt-holttestet-1.htmlA hatóságok is megerősítették, hogy valóban öngyilkos lett az Apple alkalmazottja. A szoftvermérnök mindössze 25 éves volt. NewsOrigoBíróság elé állhatnak a budapesti bordélyház üzemeltetőihttp://www.life.hu/news/20160428-vademeles-var-a-kinai-selyemfiukra-akik-a-vad-szerint-budapesti-bordelyhazakat-uzemeltettek.htmlVádemelés vár azokra a kínai állampolgárokra, akik a gyanú szerint Kínából toboroztak örömlányokat, majd egy pesti lapban reklámozták a szolgáltatást. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.