Pártai Lucia: "Úgy szeretnék meghalni, mint Szilárd. Fájdalommentesen és gyorsan"

Forrás: Youtube -
Pártai Lucia Aigner Szilárd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aigner Szilárd özvegye, Pártai Lucia igyekszik a munkába temetkezni, Derű és fény című rádióműsorát azonban egyelőre nincs ereje vezetni.

Pártai Lucia a Rádió Bézsben hétfőnként várta hallgatóit, a műsorba mindig bekapcsolódott férje, Aigner Szilárd is. Múlt héten azonban elmaradt az adás, Lucia nem tudta vállalni, hogy vidáman köszönti hallgatóit. Arra azonban hajlott, hogy Fodor János vendégeként megszólal a tragédiáról. Végül mégis be kellett látnia, hogy képtelen interjút adni, ezért üzenetet küldött a hallgatóknak - írja a Bors.

Forrás: Youtube

"Abban reménykedtem, hogy Lucia bejön ma, de végül nem volt ereje megszólalni" - mondta Fodor. "Az az orvos, akinek az volt a tiszte, hogy elmondja a családnak, mi történt, azt mondta: szeretne ő úgy meghalni, mint Szilárd. Fájdalommentesen és gyorsan" - idézte Pártait.

Fodor azt is elmondta, valószínűleg a műsor címét Aigner Szilárd emlékére, Derűs napot!-ra fogják változtatni. A napilap arról is ír, Pártai Lucia nagyon nehezen viseli a tragédiát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.