Prostitúcióból származó milliókat mosott tisztára egy szegedi férfi

Forrás: Thinkstock -
prostituált bűncselekmény Franciaország pénzmosás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Prostituáltakat futtató bűnszervezet működéséből szerzett pénz eredetének eltitkolása miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen. Előzetesbe kerülhet.

A gyanú szerint a férfi 2014 márciusától egy Franciaországban működő, prostituáltakat kizsákmányoló bűnszervezet egyik magyar tagjával állt kapcsolatban, aki

40 millió forint eredetét akarta legálissá tenni.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A gyanúsított készpénzben kapta meg az összeget, és még aznap egy adásvételi szerződést kötött egy ingatlanról egy másik férfival.

A pénz tulajdonosa a szerződésben 40 millió forint foglaló kifizetését vállalta, ám a megállapodásban rögzített határidő lejártáig nem egyenlítette ki a vételár teljes összegét, így elveszítette a pénzt, és

a negyvenmillió forint a másik férfi tulajdonába került.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Az adásvételi szerződést eleve azzal a céllal köthették, hogy a bűnszervezet működéséből származó negyvenmillió forint eredetét elfedjék, tehát a gyanúsított már eredetileg sem akarta megvásárolni az ingatlant.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.