Eddig sem volt olcsó, de most drágul a sör az Oktoberfesten

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Felix Hörhager -
Oktoberfest sör drágulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A müncheni sörfesztiválon, az Oktoberfesten idén 3 százalékkal többe kerül majd a sör literje, mint tavaly.

Évtizedes hagyomány szerint a sörfőzők javaslata alapján a müncheni városvezetés mondja ki, hogy mennyiért mérhetik a sört a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválon. A fórum úgy döntött, hogy idén a sör literje 10,40-10,70 euróba kerülhet a tavalyi 10,10-10,40 euró után - írja az Origo.

Forrás: MTI/EPA/Peter Kneffel

Az 1971-ben először bevezetett "rögzített ár" literenként 2,50-2,95 márka volt, 1990-ben viszont már 6,95-7,55 márkát kellett fizetni. 2001-ben rögzítették utoljára az árat márkában, akkor a literenkénti felső ár 12,80 márka volt.

A sörfőzők 2002-ben első ízben szabták meg az árat euróban. Abban az évben 1 liter sör 6,30 euróba került. A következő évben is maradt ez az ár, de azóta évi 3-5 százalékkal emelkedik.

Szakértők szerint több tényező is befolyásolja, hogy milyen áron kínálják a sört az Oktoberfesten, de a legfontosabb ezek közül az, hogy mennyit kell fizetni évi átlagban a müncheni sörözőkben. Ennek ismeretében az Oktoberfesten a sör ára nem kerülhet sokkal többe, mint a sörfesztivál "kerítésein" túl, mert az jelentősen visszafoghatja a forgalmat, de

olcsóbb sem lehet, hiszen az a gyártóknak okozhat veszteséget.

Münchenben a sör literenkénti "csúcsára" jelenleg 10,20 euró.

A képre kattintva megnézheti az Oktoberfest legszebb dekoltázsait Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Felix Hörhager

Tavaly 5,9 millióan vettek részt a 182. Oktoberfesten, mintegy 400 ezerrel kevesebben az egy évvel korábbinál. Sörből is kevesebb fogyott, 7,3 millió liter a 2014. évi 7,7 millió után.

Idén szeptember 16-án kezdődik a híres sörfesztivál, és október 2-ig tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.