Hosszú Katinka elődöntős 100 méter háton

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Clive Rose -
úszás Hosszú Katinka RioLife2016
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az immár olimpiai bajnok Hosszú Katinka a vasárnapi előfutamokból a negyedik legjobb idővel jutott a 100 méter hát elődöntőjébe a riói ötkarikás játékokon.

A szombaton 400 méter vegyesen világcsúccsal aranyérmes versenyző a legerősebb futamban harmadikként ért célba 59.13 másodperces idővel. "Az volt a lényeg, hogy bekerüljek, de ez most nem esett jól, hiszen tegnap fél négy volt már, mire ágyba kerültem. Ez a szám is ugyanolyan fontos számomra mint a többi" - közölte a vegyes zónában Hosszú, aki az MTI érdeklődésére elmondta, nyugodt éjszakája volt, amin maga is kicsit meglepődött.

"Azt hittem, ha meglesz az arany, akkor nem fogok tudni aludni, ennek ellenére inkább nyugodtságot éreztem, és jól aludtam"

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Clive Rose


A Vasas 27 éves úszója magyar idő szerint a hétfőn 4.29-kor kezdődő elődöntőből próbál majd a nyolcas fináléba jutni a szám Európa-bajnoki ezüstérmeseként.

"Hosszú a medencék sztahanovistája" - Így ír a nemzetközi sajtó Hosszú Katinkárólhttp://www.life.hu/news/20160807-igy-ir-a-nemzetkozi-sajto-hosszu-katinka-400-meter-vegyesen-vilagcsuccsal-megnyert-aranyermerol.html A nemzetközi sajtó Hosszú Katinka 400 méter vegyesen 4:26.36 perces világcsúccsal megnyert aranyérméről írva a magyar úszó csaknem öt másodperces előnyét, a több mint két másodperccel megdöntött világrekordot, és Hosszú edző férjét, Shane Tusupot emelte ki. News--Sokkoló! Apja talált rá az erdőben a megerőszakolt majd megfojtott lányára (18+)http://www.life.hu/news/20160807--apja-talalt-ra-az-erdoben-a-megeroszakolt-majd-megfojtott-lanyara-karina-vetranora.htmlFutni ment, de nem ért haza a gyönyörű Karina Vetrano. A 30 éves nő gyakran édesapjával együtt rótta a kilométereket, ám az most egészségügyi okok miatt otthon maradt. NewsOrigoEgy teljes zenekar meghalt autóbalesetben - most ők vezetik a brit toplistáthttp://www.life.hu/news/20160807-fel-evvel-a-tagok-halala-utan-vezeti-egy-brit-zenekar-aviola-beach-a-toplistat.htmlA Viola Beach nevű indie zenekar összes tagja meghalt februárban egy autóbalesetben. Posztumusz megjelent albumuk most a brit lemezeladási lista élére került. News--Élő adásban kapott röhögőgörcsöt Louise Lear időjós http://www.life.hu/news/20160807-elo-adasban-kapott-rohogogorcsot-louise-lear-idojos-kollegaja-simon-mccoy-trefalhatta-meg.htmlLouise már elkezdeni sem tudta az időjárásjelentést. NewsOrigoBenkő László: "Sorra mindenki elmegy közülünk, nekem is át kell gondolnom, mi lesz"http://www.life.hu/news/20160807-benko-laszlo-es-kobor-janos-laux-jozsef-es-somlo-tamas-halala-kapcsan-nyilatkozott.htmlHeteken belül vett búcsút az ország két legendás zenésztől. Somló Tamás halála júliusban rázta meg a pályatársakat és a nagyközönséget is, tegnap pedig Laux József hunyt el. "Sorra mindenki elmegy közülünk, nekem is át kell gondolnom, mi lesz. Valahogy most értékelődik fel számomra az egész hatvanas évek jelentősége" - mondta Benkő László, az Omega együttes billentyűse a tragédia hírét követően az MTI-nek. News--Meghalt Laux Józsefhttp://www.life.hu/news/20160806-meghalt-laux-jozsef-az-omega-es-az-lgt-alapito-dobosa-73-eves-volt.htmlRövid betegség után, szombaton meghalt Laux József dobos, közölte a zenész családja nevében Laux Ádám és Laux Thomas – írja a 444.hu News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.