Tizenegy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottja ellen emelt vádat a szabolcsi főügyészség

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság Dominikai Köztársaság vádemelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nyíregyházi férfi ellen, akit a Dominikai Köztársaságban fogtak el. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe – közölte a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Martossy György megbízott főügyész a közleményében azt írta, a vádlott 2003-tól élt élettársi kapcsolatban a nővel egy nyíregyházi családi házban, gyakran veszekedtek, a férfi többször bántalmazta a nőt. A vádirat szerint a férfi 2008. május 3-án, a barátai társaságából hajnalban hazatérő nőt napokig bántalmazta; ütötte, rúgta, fojtogatta, két körmét leszakította. Az asszony próbált segítséget kérni a szomszédban élő családtól, de azok nem akartak beavatkozni a vitába. A férfi addig verte élettársát, amíg az eszméletlen és mozgásképtelen állapotba került, a magatehetetlen nőt május 5-én délután magára hagyta, és elmenekült. Az asszonyt aznap egy ismerőse találta meg, aki értesítette a mentőket, de az orvosi ellátás ellenére május 11-én a sértett a kórházban meghalt – ismertette a főügyész.

A férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján Dominikán fogták el, és 2018 júliusában adták át a magyar rendőrségnek. A letartóztatásban lévő vádlott tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyészség börtönbüntetésre, valamint közügyektől való eltiltás kiszabására tett indítványt – tette hozzá Martossy György. A büntetőeljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Vilmos herceg rosszul rögzítette a babaülést, amikor hazavitte György herceget a kórházbólhttp://www.life.hu/sztarok/20190429-vilmos-herceg-rosszul-rogzitette-a-babaulest-amikor-hazavitte-gyorgy-herceget-a-korhazbol.htmlÁllítják, Vilmos herceg hibázott: rosszul tette be a babaülést az autóba akkor, amikor a kis György herceggel kijöttek a kórházból. TV + Sztárok--Takács Bence lesz Istenes László műsorvezetőtársa a Mokkábanhttp://www.life.hu/sztarok/20190429-takacs-bence-lesz-istenes-laszlo-musorvezetotarsa-a-mokkaban.htmlTakács Bence május 6-tól Istenes László oldalán köszönti majd a nézőket a Mokkában. TV + Sztárok--Válása után nem sokkal egy másik férfival látták csókolózni Adele-thttp://www.life.hu/sztarok/20190429-valasa-utan-nem-sokkal-egy-masik-ferfival-lattak-csokolozni-adelet.htmlA nemrég elvált Adele-t egy ismeretlen férfival látták csókolózni New Yorkban. TV + Sztárok--Csonka András videóit törölte a YouTubehttp://www.life.hu/sztarok/20190429-csonka-andras-videoit-torolte-a-youtube.htmlÚgy tűnik, hogy valamilyen gondja akadt a legnagyobb videómegosztó oldalnak, a YouTube-nak Csonka András paródiavideóival, ugyanis törölték őket.TV + Sztárok--Jared Leto kigyúrta magát egy szerep kedvéérthttp://www.life.hu/sztarok/20190429-jared-leto-kigyurta-magat-egy-szerep-kedveert.htmlAz átváltozások mesterének is nevezhetnénk Jared Letót. Az Oscar-díjas színész most izmosra kondizta magát egy újabb szerep kedvéért. TV + Sztárok--Caramel felesége, Szilágyi Szilvia Budapest felett sportolthttp://www.life.hu/sztarok/20190429-caramel-felesege-szilagyi-szilvia-budapest-felett-sportolt.htmlAki követi Caramel feleségének, Szilágyi Szilviának a közösségi oldalát, az tudhatja, hogy a gyönyörű influenszer imádja a jógát. Most Budapest fölött hódolt szenvedélyének. TV + Sztárok




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.