Komoly drogproblémái voltak a súlyos balesetet okozó horvát sofőrnek

Forrás: Nezavisni cestarski sindikat/Facebook -
autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mégis letartóztatta a horvát rendőrség szombaton késő este annak a BMW-nek a sofőrjét, aki három napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek – írta a Jutarnji List című horvát napilap a zágrábi rendőrség közleményére hivatkozva.

A rendőrség a 35 éves horvát állampolgárt a baleset után előbb őrizetbe vette, majd később elengedte. A férfi ellen büntetőeljárás indult. A hatóságok annak a vér- és vizeletmintának az eredményére vártak, amelyet rögtön a baleset után vettek az elkövetőtől az egyik kórházban, hogy megállapítsák, állt-e kábítószer hatása alatt. Az alkoholteszt már korábban kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban. Várták továbbá a telefonszolgáltató jelentését is, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e a telefonját a baleset előtt, valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatokat, hogy megállapíthassák, az hozzájárulhatott-e a tragédiához. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelhetnek vádat. Az újság azt is tudni véli, hogy az őrizetbe vett horvát férfinak drogproblémái voltak, és mindössze két nappal a baleset előtt tért haza egy elvonókúráról, ahol függőség miatt kezelték.

Forrás: Nezavisni cestarski sindikat/Facebook

A napilapnak a balesetet szenvedett család barátja elmondta, hogy mindhárom sérült túl van az életveszélyen. A hétéves kisfiút többször is meg kellett műteni, de már nincs az intenzív osztályon. Az anyukának bár súlyosak a sérülései, stabil az állapota. Az édesapát fejsérülés miatt több napig mesterséges komában tartották, de már ő is jobban van. Mint kiderült, a magyar rendszámú autóval balesetet szenvedett család Ausztráliában él. Az édesapa magyar származású, ismert teniszedző, és Újvidéken született. Az édesanya horvát származású, Ausztráliában ismerkedtek össze. Az édesapának és a kisfiúnak volt magyar állampolgársága. A család rokonokhoz érkezett Budapestre, ahol néhány napot töltöttek, majd a horvát tengerpartra akartak utazni, ahol a nő rokonai élnek.

A szörnyű baleset csütörtökön délután történt. A család a gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor – a közzétett felvételek szerint – fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyar autó először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.
Háromnegyed órát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a családot, és válságos állapotban szállították őket kórházba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.