székesegyház építészet katedrális templom vallás épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lehetsz vallásos vagy vallástalan, a következő épületektől valószínűleg neked is tátva marad a szád. Az alábbiakban összegyűjtöttük a világ öt legkülönlegesebb templomát.

A borgundi fatemplom - Norvégia

A borgundi fatemplom Norvégiában található, Lærdal közigazgatási területén. A fatemplomról a legelső írásos források 1342-ből valók, valószínűleg azonban a 12. század végén épülhetett. Hajdanán több mint ezer középkori keresztény norvég fatemplom állt, mára csak 28 maradt fenn eredeti állapotában. A borgundi templom az egyik legrégebbi ilyen templom.

Forrás: AFP

Hallgrímskirkja - Izland

A reykjavíki evangélikus templom 74,5 méter magas, ezzel pedig Izland legmagasabb épülete. A templomot 1948-ban kezdték el építeni, a munkálatok pedig 38 éven át tartottak, végül 1986-ban fejeződtek be. Nevét Hallgrímur Péturssonról, egy egyházi énekeiről ismert evangélikus lelkészről és izlandi költőről kapta.

Forrás: AFP

A Megváltó arcának színeváltozása templom - Oroszország

Az oroszországi Onyega-tó egy legismertebb szigete Kizsi, amelynek 18. századi fatemplomai a világörökség részét képezik. Ilyen híres templom a Preobrazsenszkaja is, azaz a Megváltó arcának színeváltozása templom, amelyet 1714-ben építettek. A legenda szerint az épületeket egy szál fejszével készítette Nyesztor mester, és a szekercét azután a tó vizébe hajította, mondván, hogy mivel nem sikerülne még egyszer ilyen szépséget létrehoznia, másnak se sikerülhet.

Forrás: Wikipédia

Szent Család-templom, Spanyolország

A Sagrada Família, azaz a Szent Család-templom a világ egyik legkülönlegesebb temploma és végleges elkészülése után a világ legnagyobb bazilikája lesz. Antoni Gaudí kapta meg a templom építésének feladatát 1883-ban, amelyet haláláig végzett. A tervek összetettsége miatt rendkívül lassan épült, olyannyira, hogy még jelenleg is folynak munkálatok rajta. Az épület az organikus építészet mintapéldánya, de sorolják a szecesszióhoz is, sőt kubista jegyeket is találtak rajta.

Forrás: Dreamstime

Magasságos Miasszonyunk-kápolna, Franciaország

Az 1950 és 1955 között épült, Szűz Máriának szentelt katolikus zarándoktemplom a modern építészet talán leghíresebb alkotása. A templom Ronchamp községben, Belfort közelében található és a francia–svájci építész Le Corbusier tervei alapján épült. A benne található számos vizuális metafora, térfelosztásának gazdagsága, valamint példaértékűsége miatt a modern építészet ikonja.

Forrás: Wikipédia
Az egykori Szovjetunió leghátborzongatóbb helyeihttp://www.life.hu/otthon/20160606-az-egykori-szovjetunio-leghatborzongatobb-helyei.htmlMérgező szellemváros, hatalmas, földbe vájt mélyedés, vagy éppen kísértetiesen rothadó cirkusz - az egykori Szovjetunió területén számos hátborzongató hely található. Ezekből válogattunk. Otthon--Káprázatos vállfák különleges alkalmakrahttp://www.life.hu/otthon/20160603-molnar-gina-a-ginappi-a-muhely-vloggere-dekor-vallfakat-keszit.htmlEsküvőre? Szülinapi ajándéknak? Szerelmed jeléül? Vagy csak úgy, hogy feldobd vele a ruhásszekrényed? Molnár Gina dekorvállfái minden alkalmat különlegessé varázsolnak! A Ginappi, a műhely legújabb videójából ismét elleshetsz néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb ötletet. Otthon--Hitchcock rajongóknak – Költözz be a halhatatlan rendező kedvenc kastélyábahttp://www.life.hu/otthon/20160603-aruljak-hitchcock-fogjunk-tolvajt-cimu-filmjeben-feltuno-francia-kastelyt.htmlImádod Alfred Hitchcock legendás filmjeit? Mindent megadnál, ha beköltözhetnél egy olyan házba, ahol anno a zseniális rendező is forgatott? Nos, itt a lehetőség, már ha van minimum 16 milliárd forintod. Otthon--A hónap színe: az izgalmas ananászsárgahttp://www.life.hu/otthon/20160601-junius-honap-szine-a-lakberendezesben-az-ananaszsarga.htmlJúnius hónap színe egy igazi nyári árnyalat, amely a trópusi tájak tarkaságát hozza el otthonodba. Inspirálódj Paul Gauguin, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb festőjének képeiből, és töltsd meg lakásodat a vidám ananászsárga színnel. Otthon--Fűszerkert a konyhában - Ezekkel a növényekkel próbálkozzhttp://www.life.hu/otthon/20160525-igy-termessz-fuszernovenyeket-a-lakasban.htmlMinden konyhatündér jól tudja, hogy akkor lesz igazán finom a házi koszt, ha friss, házi fűszerekkel van ízesítve. Ne sopánkodj azon, hogy nincs kerted vagy teraszod, a leggyakrabban használt fűszernövényeket a lakásban is nevelgetheted. Mutatjuk, mivel érdemes próbálkoznod. OtthonOrigoPompás pomponok, nem csak pomponlányoknakhttp://www.life.hu/otthon/20160523-molnar-gina-a-ginappi-a-muhely-szerkesztoje-pompont-keszit.htmlCsak szalvéta és egy kevés zsinór, mindössze ennyire lesz szükséged, hogy Monár Gina, a Ginappi, a műhely szerkesztőjének segítségével pompás pomponokat készíts. Gyerekzsúr vagy esküvő, kerti parti vagy lánybúcsú, mindenhol ott a helye, ha azt akarod, hogy a dekorációtól leessen a vendégek álla. Minél többet készítesz belőle, annál hatásosabb. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.