Egy templom, ami bármilyen vallás hívői előtt nyitva áll - Csirketemplom

Forrás: Northfoto -
Indonézia csirketemplom Jáva (sziget)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez egy galamb vagy tyúk? Milyen madár lehet valójában, és mégis milyen célt szolgálhat Jáva szigetének erdejében? Erre hamar megkapjuk a választ, mivel az épület neve, a Gereja Ayam, második szótagja azt jelenti csirke. Tehát ez egy Csirketemplom, de nem a szárnyasokhoz imádkoztak benne.

Indonéziában, Magelangban található ez az egyedülálló épület, mely hosszú évek óta elhagyatott, ám így is rengetegen megfordulnak a falain belül; turistacélpont.

Indonéziában, Magelangban található ez az egyedülálló csirke alakú templom, mely hosszú évek óta elhagyatott, ám így is rengetegen megfordulnak a falain belül Forrás: Northfoto

1989-ben Daniel Alamsjah álmot látott, amelyben Isten személyesen szólt hozzá, és szólította fel arra, hogy építse meg ezt az egyedülálló épületet.

Nem is akármilyet, galambformájút. A tervezés nem sikerülhetett túl jól, mivel a szabadság jelképének számító madár helyett, mindenki egy csirkét látott benne.

Az 1990-es években Daniel Alamsjah meggyőzte a hívőket, hogy segítsenek az építkezésben, de sajnos pénzügyi nehézségek miatt, a templom sosem lett teljesen kész. Mára már – befejezés és renoválás hiányában – az épület igen romos, mégis rengeteg turista és fotós megy be az épületbe, sőt vannak, akik meg is másszák.

Az 1990-es években Daniel Alamsjah meggyőzte a hívőket, hogy segítsenek az építkezésben, de sajnos pénzügyi nehézségek miatt, a templom sosem lett teljesen kész Forrás: Northfoto

Ám fontos tudni a Csirketemplomról, hogy bár Alamsjah keresztény, mégse kötelezte el vallásának az épületet. Szerinte ez egy imaház, melyben bárki imádkozhat Istenéhez. Így különböző vallású hívők is ellátogatnak ide, egyfajta zarándoklatként – buddhisták és muszlimok is.

A templom, vagyis imaház alatt 15 szoba található – melyek egy része befejezetlen. Alamsjah elismerte, hogy drogfüggőket és elmezavaros, erőszakos fiatalokat is kezeltek itt, de egy ideje már csak a látogatók keresik fel.

/1710/A_csi2017101310457Kísértet járta épületek - Ahol a holtak nem nyugszanak (18+)http://www.life.hu/otthon/20171005-kisertetjarta-epuletek-szallodak-korhazak-ahol-a-holtak-nem-nyugszanak-szellemek.htmlSokan gondolják, hogy azokban az épületekben, ahol egykor valami szörnyűség történt, az elhunytak szellemei nem képesek továbblépni. Talán újraélik a velük történteket, ártani akarnak azoknak, akik még élnek, vagy csak kapcsolatot keresnek a valós világával, esetleg az energia-lenyomataikat észleljük..., sok különböző vélemény van a paranormális jelenségekről. Ami kétségtelen, hogy mindig is voltak és lesznek „szellem-házakról” szóló beszámolók. Ezekből választottunk ki négy érdekes épületet. Otthon--Egy falusi lakóépület lett 2017 Év háza, az Építészet Világnapja megnyitójánhttp://www.life.hu/otthon/20171003-egy-falusi-lakoepulet-lett-2017-ev-haza-fodij-rusztikus-otthon-epitesz-epiteszet-vilagnapja.htmlAz Építészet Világnapja nyitóeseményén rendezték meg az „Év háza" díjátadóját, október 2-án. Egy volt, ami abszolút kiemelkedett a többi közül, de nem a futurisztikus megoldásoknak köszönhetően. OtthonOrigoFelújították John Lennon és Yoko Ono híres montreali szállodai lakosztályáthttp://www.life.hu/otthon/20170928-john-lennon-es-yoko-ono-hires-montreali-szallodai-szobajat-agy-vilagbeke.htmlFelújították a montreali Fairmont The Queen Elizabeth szálloda 1742-es lakosztályát, melynek ágyából 8 napig ki sem szállt a világbékét hirdető szerelmespár, John Lennon és Yoko Ono. Ez volt a második „ágyból a békéről" tiltakozásuk. Otthon--Elhagyott helyek - Benito Mussolini villája Rodoszonhttp://www.life.hu/otthon/20170826-elhagyott-helyek-benito-mussolini-villaja-rodoszon.htmlA Rodoszon található Villa De Vecchi a fasiszta diktátor számára épült, de küszöbét sosem lépte át. Nem csupán nyugdíjas éveire gondolt, mikor ezt a helyet választotta, ám a történelem alakulása közbeszólt. OtthonNorthfotoTitkos ajtók és rejtett szobák a 21. századbanhttp://www.life.hu/otthon/20170911-titkos-ajtok-es-rejtett-szobak-a-21-szazadban-epiteszeti-erdekessegek.htmlGyerekkorunk titkos ajtói a regényekben, ifjúsági filmekben jelentek meg, majd onnan a fantáziánkon átmásztak a valóságba. Más szemmel néztünk egy-egy repedésre, ferdén feltett tapétára. Legtöbbünket még ma is izgalommal tölt el egy-egy titkos ajtó felfedezésének gondolata; a várakozás, mely a kinyitása és a rejtett helyiség megpillantása között erőteljes szívdobbanások hullámával érkezik. Titkos ajtók még ma is vannak, sőt, újak is készülnek. Otthon--Különleges épületek - A híd alá építette stúdióját egy tervezőhttp://www.life.hu/otthon/20170822-kulonleges-epuletek-a-hid-ala-epitette-studiojat-egy-tervezo.htmlEgy spanyol művész új megoldást talált Valencia térhiányára – alkotóműhelyét egy híd alá építette. Igazság szerint inkább rá, vagyis az aljába. A lényeg nem is a pontos helymeghatározás, hanem Fernando Abellanas határok nélküli gondolkodása. Elképesztő látvány - tériszonyosoknak nem ajánlott. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.