A filmsztár, akinek vicc lett a halálából – 10 érdekesség a 65 éves Sean Beanről

Sean Bean
VALERY HACHE / AFP - AFP
születésnap film Sean Bean
Hegesztőből lett színész, Középföldén gondot okozott a repülésfóbiája, imád házasodni, és gyakran kap leveleket Rowan Atkinson helyett. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 65. születésnapját ünneplő angol sztárszínész, Sean Bean kapcsán.

Hegesztést kezdett tanulni, színészet lett belőle

Az angliai Sheffield városában született 1959. április 17-én. A szülei egy hegesztéssel foglalkozó céget vittek, és miután fiatal felnőttként nem igazán tudta, milyen pályát válasszon, ő is ott kezdett el dolgozni. A szükséges képesítés megszerzése érdekében képzésre küldték, abban az intézményben azonban nem csak hegesztési ismereteket oktattak, de színészetet is, ami csábítóbbnak bizonyult a számára.

Szexszimbólumként indult a filmes karrierje

Színpadi sikerek után az első filmes szerepeket a Caravaggióban és a Lady Chatterley szeretőjében kapta. Mindkét alkotás erősen erotikus töltetűre sikerült, így aztán a fiatal Sean Bean igazi szexszimbólum lett, amit csak tovább fokozott aztán a történelmi kalandsorozat Sharpe főszerepe.

Sean Bean and Nigel Terry, 
Caravaggió film
Az első filmes szerepeket a Caravaggióban kapta
Forrás: Profimedia

Két komoly sebhelyet is hordoz

Gyerekként egy veszekedés közben betört egy üvegajtót, aminek egyik darabja beleállt a lábába, komoly sérülést okozva és máig látható sebhelyet hagyva. Az 1992-es Férfias játékok forgatásán pedig Harrison Ford találta el véletlenül egy csáklyával, aminek szintén máig őrzi a nyomát.

Fél a repüléstől

Ha csak teheti, akkor kerüli a repülést. Ez A Gyűrűk Ura forgatásán okozott némi gondot, mivel a jó néhány jelenetet forgattak hegycsúcsokon, ahova a stábot ilyenkor helikopterrel vitték fel. Sean Bean ilyenkor inkább sílifttel közelítette meg a lehető legjobban a célt, onnan pedig gyalogolt a csúcsig. Mindezt teljes jelmezben.

Csak ő játszhatta el Ned Starkot

A Trónok harca első évadában övé volt az egyik főszerep, és azt nem is kaphatta meg más. A sorozat készítői, David Benioff és D. B. Weiss ugyanis két színészhez ragaszkodtak mindenképp már a sorozat tervezése során: Peter Dinklage-hez és Sean Beanhez.

Trónok harca, Sean Bean
A Trónok harca első évadában övé volt az egyik főszerep, és azt nem is kaphatta meg más
Forrás: IMDb

Vicc lett a halálából

A Trónok harcában az ő karakteréé lett a tévétörténelem egyik legnevezetesebb halála, de A Gyűrűk Urában is emlékezeteseb hősi mártíromság jutott neki. A filmjeiben és sorozatiban feltűnően gyakran halt meg, ebből pedig egy idő után már mém és visszatérő poén is lett, amire maga is reagált tévés showműsorokban. 2019-ben pedig bejelentette, hogy nem vállal többé olyan szerepet, amiben meg kell halnia, mert az már túl kiszámítható volna.

Imád házasodni

Legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy már ötször megtette. Először 22 éves korában adta házasságra a fejét a középiskolai szerelmével, majd ezt követte négy másik alkalom, és eddig egyszer sem sikerült hét évnél tovább húznia egyik felesége mellett sem. De most itt a lehetőség rá, hiszen az ötödik házassága épp 2017 óta tart. Mi drukkolunk!

Magára tetoválta a rajongása tárgyát

A bal vállán található egy 100% BLADE feliratú tetoválás, ami a kedvenc focicsapata, a Sheffield United becenevére (The Blades) utal. Bean olyannyira rajong a klubért, hogy nagyon komoly összegekkel támogatta is a csapatot, és egy időben az igazgatótanácsban is helyet kapott. A Ha eljön a szombat című filmben pedig élete egyik álma valósult meg, amikor eljátszhatott filmen egy Sheffield-játékost.

Gyakran kap leveleket Rowan Atkinson helyett

Hiszen Rowan Atkinson leghíresebb karakterének neve Mr. Bean, és Sean Bean is tulajdonképpen egy Mr. Bean, a rajongók és postások pedig időnként kissé összekeverik a dolgokat.

A komolyzene nyugtatja meg

A zenehallgatás az egyik kedvenc tevékenysége, és sokféle műfajt hallgat, de filmkészítés közben csak egy bizonyosat. Forgatásokon a lakókocsijában csak klasszikus zene szól, főként Bach, Vivaldi és Mozart, az ő műveik segítségével tud megfelelően tiszta és fókuszált szellemi állapotba kerülni.

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.