George Lucas életét egy súlyos baleset változtatta meg – 80 éves lett a Star Wars atyja

hollywood star wars George Lucas születésnap
80. születésnapját ünnepli a Star Wars atyja, aki egy kaliforniai kisváros álmodozó kamaszából lett az egész filmvilágot megváltoztató rendező, és Amerika egyik leggazdagabb üzletembere. Érdekességek George Lucasról.

Gyerekkorában George Lucast a barátai nem az ilyenkor szokásos módon a keresztneve alapján kezdték el becézni, hanem a családnevét használták fel. Így lett a beceneve Luke, és nem véletlenül viselte aztán a Star Wars főhőse a Luke Skywalker nevet.

george lucas 80 éves
George Lucas 80 éves lett
Forrás: Getty Images

Súlyos baleset változtatta meg George Lucas életét

A kaliforniai Modesto kisvárosában született és nőtt fel. A tanulás nem nagyon foglalkoztatta, az autók viszont annál inkább: saját bütykölésű kocsikkal versenyeztek a kortársaival a város utcáin. Hivatásos autóversenyző is szeretett volna lenni, de aztán a középiskola befejezése után olyan súlyos balesetet szenvedett, ami miatt életveszélyes állapotban került kórházba, így inkább átgondolta az életcéljait. Ezeket az élményeit később az American Graffiti című filmjében is feldolgozta.

A betegsége miatt megúszta Vietnámot

A vietnámi háború idején besorozták az amerikai hadseregbe, de az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy cukorbetegsége van, ami miatt alkalmatlannak nyilvánították. A családjukban a diabéteszre való hajlam amúgy is jellemző, Lucas nagyapja is ebben a betegségben halt meg.

A diákfilmje jelentette a belépőt Hollywoodba

A University of Southern California hallgatójaként tanulta a filmezést, és itt készítette el vizsgafeladatként az Electronic Labyrinth THX 1138 4EB című kísérleti rövidfilmet. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy több díjat és ösztöndíjat is elnyert vele, majd később elkészülhetett az egész estés moziváltozat is belőle THX 1138 címmel. A 1138 számsort később számos filmjébe belecsempészte.

A saját pénzéből készítette el a Star Wars-filmeket

Kevésbé köztudott, hogy hiába számítanak ma már Hollywood jelképeinek, de a Star Wars-filmek valójában sokáig független produkcióként, a nagy stúdiókon kívül készültek. Egyedül a legelső filmet, Az új reményt finanszírozta még a 20th Century Fox stúdió, de Lucas már ott is lemondott a rendezői-írói gázsijáról a bevétel egy jelentős százaléka és a komplett merchandise jogok fejében. A film minden idők addigi legtöbb bevételét termelte aztán a mozikban, teljesen újraértelmezte a filmes merchandis üzletágát, Lucasból pedig egycsapásra sokszoros dollármilliomos lett. A többi Star Wars-filmet a klasszikus és az előzménytrilógiában már teljesen maga finanszírozta, a személyes vagyonára felvett hitelekből, amiket mindenki boldogan megadott neki a biztos siker tudatában. Így övé lett az összes bevétel is, amiknek révén Amerika egyik leggazdagabb emberévé vált.

Valójában nem szeret filmet forgatni

Filmet készíteni nagyon szeret, csak magát a forgatást nem kedveli. Az első Star Wars megrendezése olyannyira megviselte, hogy a forgatás közben elment a hangja, utána pedig kórházba is került a keringési zavarai miatt. Ezután évtizedekig nem rendezett újra filmet, megmaradt az írói és produceri feladatoknál olyan klasszikusok esetében is, mint A birodalom visszavág, A Jedi visszatér, vagy az Indiana Jones-mozik. Csak akkor vállalta újra a rendezést a Star Wars-előzménytrilógia kedvéért, amikor már a technológia lehetővé tette a szinte teljesen stúdióban forgatást és a digitális megoldásokat.

A kutyája két legendás filmhőst is ihletett

Hosszú éveken át számított hű társának és elsőszámú kedvencének az a kutya, akinek a külseje és viselkedése ihlette Chewbacca alakját a Star Wars-filmekben. Ezt a kutyát úgy hívták, hogy Indiana, és akkor most már azt is tudjuk, honnan kapta a nevét minden idők leghíresebb filmes régészprofesszora.

Hihetetlen összegért adta el élete fő művét

2012-ben 4 milliárd dollárért, azaz mai áron körülbelül 2000 milliárd forintnak megfelelő összegért adta el a Lucasfilm nevű cégét, vele pedig a komplett Star Wars-jogokat a Disney stúdiónak. Így az azóta készült Star Wars-produkciók már nem az ő alkotásai.

Három gyereket fogadott örökbe

1969-ben, még pályakezdő filmesként vette feleségül Marcia Lou Griffin vágót, aki később Oscar-díjat nyert az első Star Wars-filmért. Nem lehetett gyerekük természetes úton, ezért örökbe fogadtak egy kislányt. 1983-ban ért véget a házasságuk, ezután Lucas az énekesnő Linda Ronstadttal élt hosszú kapcsolatban, és örökbe fogadott még két gyereket. 2006 óta az üzletasszony Mellody Hobson a párja, 2013 óta a felesége is, ugyanebben az évben született meg a közös gyerekük.

Óriási megtiszteltetés éri rövidesen

Az Oscar-díjat személyesen George Lucas sosem kapta meg, csak a filmjei nyertek egy csomót az évtizedek során. Őt magát négyszer jelölték rendezőként, illetve íróként, de az arany szobrocskát sosem vihette haza. Rövidesen azonban övé lesz a filmvilág másik legrangosabb elismerése: az idén május 14. és 25. között zajló cannes-i filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazzák.

Ez is érdekelhet:

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.