A megegyezés tényéről a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságot értesítették, de annak részleteit nem hozták nyilvánosságra. Paula Abdul nyilatkozatában így fogalmazott: „Hálás vagyok, hogy ez a fejezet lezárult. Ez egy hosszú, kemény személyes küzdelem volt.” Az énekesnő hozzátette, hogy szeretne más nőket is inspirálni, hogy méltósággal és tisztelettel küzdjenek meg hasonló helyzetekkel.

Forrás: AFP
Nigel Lythgoe szintén megkönnyebbülésének adott hangot, és kijelentette: „Örülök, hogy magam mögött hagyhatom ezt az ügyet. Ismerem az igazságot, és ez nagy megnyugvást jelent számomra.” A producer végig tagadta a vádakat, azt mondta, Abdul rágalmazza. A megegyezés mellé bírói jóváhagyás is szükséges, hogy az ügy végleg lezáruljon.
Paula Abdul azt állítja, a producer szexuálisan bántalmazta
Paula Abdul 2022 decemberében nyújtotta be keresetét, amelyben két esetet is megemlített. Az egyik szerint Lythgoe 2002-ben, az American Idol forgatása idején a szállodájuk liftjében fogdosta őt, a másik alkalommal pedig a producer 2012-ben, a So You Think You Can Dance egyik zsűritagjaként, otthonában tartott vacsora közben próbált közeledni Abdulhoz.
Lythgoe 2023 januárjában lemondott a So You Think You Can Dance zsűritagságáról, hogy tisztázza a nevét és helyreállítsa hírnevét. Az Egyesült Királyságból származó producer korábban az American Idol elindításában is kulcsszerepet játszott, de az ITV Popstars című műsorának zsűritagjaként vált ismertté.


