Nem szerethettek és nem öltözködhettek szabadon — Ez az 5 megalázó szabály uralta a régi Hollywoodot

Hollywood aranykora nemcsak a csillogó filmek és vörös szőnyegek időszaka volt — hanem egy olyan világé, ahol a sztárság nem pusztán tehetségen múlt, hanem azon is, hogy valaki mennyire tudott megfelelni a stúdiók szigorú elvárásainak. Aki reflektorfénybe vágyott, annak le kellett mondania a saját nevéhez, külsejéhez – sőt, sokszor még a magánéletéhez fűződő jogáról is. Olyan szabályok uralták a rendszert, amelyeket ma már elképzelhetetlennek tartanánk – mégis ezek formálták a hollywoodi álom alapjait. Néhány ezek közül még mindig kísért a mai filmiparban, mások viszont már annyira abszurdnak tűnnek, hogy szinte hihetetlen, valaha komolyan gondolták őket.
A stúdiórendszer az 1920-as évek végétől az 1940-es évek végéig uralta Hollywoodot. A stúdiók pontosan tudták: több ezer fiatal érkezik Los Angelesbe a világ minden tájáról — csak azért, hogy felfedezzék őket. A remény, a hírnév, a vagyon és a csillogás volt a cél — a stúdiók pedig ezt kihasználva exkluzív szerződéseket kötöttek a fiatal tehetségekkel. Ezek a megállapodások jellemzően hét évre szóltak, és a színészek gyakorlatilag a stúdió alkalmazottjaivá váltak. Hiába volt magas a fizetés, a mozgásterük korlátozott volt, és semmit sem vállalhattak el a stúdió beleegyezése nélkül.
A sztárok nem válogathattak a szerepek között. A stúdió határozta meg, hogy mit játszanak el, milyen gyakran, és mikor. A forgatások között alig volt pihenő — egyik film után jött a másik, a sztárok pedig kötelesek voltak azonnal belevágni az új projektbe. Ez a rendszer még az ikonikus színészekre is vonatkozott — a leghíresebbeknek sem volt beleszólása abba, milyen karaktereket formálnak meg.
Hallottál már Frances Gummról, Betty Perske-ről vagy Margarita Cansinóról? Valószínűleg nem — de biztosan ismered Judy Garland, Lauren Bacall és Rita Hayworth nevét. A régi Hollywoodban a névváltoztatás kötelező elem volt a sztárrá válás útján. Az idegen hangzású vagy „túl hétköznapi” neveket gyakran amerikanizálták, hogy könnyebben megjegyezhetőek és eladhatóak legyenek. Ez a gyakorlat máig él: például Emma Stone valódi neve Emily Jean Stone.
Mai szemmel felfoghatatlan, de a 20. század első felében nem volt elfogadott, hogy a nők nadrágot viseljenek — még a hétköznapokban sem, nemhogy a nyilvánosság előtt. A stúdiók ragaszkodtak a nőies, szoknyás megjelenéshez, mivel a nadrágot akkoriban „férfiasnak” tartották. A színésznőknek tehát nemcsak a vásznon kellett nőies ideált megtestesíteniük — a való életben is annak kellett látszaniuk.
A sztárok magánéletét erkölcsi záradékok szabályozták — a stúdiók gyakran beleavatkoztak abba, hogy kivel randevúzhattak, házasodhattak vagy éppen kivel nem lehettek együtt. A szerelmi kapcsolatok és a házasságok engedélykötelesek voltak — egy rosszul megválasztott partner ronthatta a sztár imázsát, és ez anyagi károkat okozhatott a stúdiónak. Judy Garland például stúdióengedély nélkül házasodott össze David Rose-zal 1941-ben — amit a stúdió vezetői igyekeztek visszacsinálni. Ha egy kapcsolat nem volt kívánatos, a stúdiók gyakran nyomást gyakoroltak, sőt, pszichológiai manipulációhoz vagy akár fizikai beavatkozáshoz is folyamodtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.