Bár szüleitől elhatárolódik Brooklyn Beckham, úgy tűnik, már nem csak Nicola Peltz, de felesége szülei is ezt várják tőle. A pár mindenesetre Los Angelesben él, és mindketten ott tervezik a jövőjüket és bennfentesek szerint ott érzik magukat igazán otthon.
Hogy miért szakadt el Brooklyn Beckham a családjától, arra több magyarázat is létezik, most azonban egy londoni luxushotelben dolgozó informátor pletykált. „Brooklyn nagyon kedves fiú, de mindig is független akart lenni anyja és apja árnyékától és ebből sosem csinált titkot. Rendszeresen bejárt a hotelbe egyedül, de mióta feleségül vette Nicolát, azóta nem” - nyilatkozta. A pár a közelmúltban vásárolt közösen egy 10,5 millió fontos hollywoodi ingatlant, amellyel véglegesen az Egyesült Államokba költöztek. A lépés egyúttal közelebb hozta őket Nicola milliárdos családjához is, akikkel a közösségi médiában rendszeresen osztanak meg közös, szeretetteljes pillanatokat. „Nos, én még nem találkoztam se Nicolával se a családjával, de ismerőseim szerint nehéz kiigazodni rajta. El tudom képzelni, hogy Brooklynnak azt kell tennie, amit Peltz és a családja mondanak neki” - nyilatkozta. Ráadásul mivel a házvásárlásba Peltzék szálltak be, Brooklynnak csak kis tulajdonrésze van, a villa tulajdonképpen Nicoláé. A Mirror informátora szerint a Beckham fiú csapdába esett és ha valami történne a házasságával, nagyon rosszul járna, ugyanis a jelenlegi viselkedése miatt a szülei sem segítik. Egy másik bennfentes szerint ez csak spekuláció, és elképzelhetetlen, hogy Victoria és David ne segítsenek a fiuknak, ha szüksége lenne rá.
A családhoz közel álló források szerint Brooklyn - aki apja lovaggá ütésére se reagált - szoros kapcsolata Nicolával az oka annak, hogy megszakított minden kapcsolatot a szüleivel és a testvéreivel. Az informátor hozzátette: „David, Victoria, Cruz és Romeo továbbra is rendszeresen látogatják egymást. Sőt, Romeo a múlt héten járt itt; nagyon udvarias, de kissé levertnek tűnt. Az, hogy nem láthatja a testvérét, valószínűleg megviseli” - mondta a szállodai dolgozó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.