Taylor Swift visszaszerezte eddigi teljes zenei életműve jogait. Az énekesnő érzelmes közleményben számolt be a hírről.

Forrás: FilmMagic/Getty Images
Taylor Swift már kezdte elveszíteni a reményt
Taylor Swift több mint öt éves jogi huzavona után után megszerezte zenei pályafutásának első szakaszához kapcsolódó felvételeleinek a tulajdonjogát. Ide tartozik minden dal, klip, koncertfilm, borítókép és az eddig még nem publikált anyagok is. Az énekesnő elmondta, hogy ezekkel teljes az eddig életműve, és bár sokáig úgy tűnt, nem tudja visszaszerezni ezeket, sikerül, így most már ő rendelkezhet élete munkája felett.
A történet még 2019-ben kezdődött, amikor Swift szerződése lejárt a Big Machine Label Grouppal. A mesterszalagokat nem ő, hanem Scooter Braun menedzser vásárolta meg, majd eladta az amerikai Shamrock Capital befektetési társaságnak. A Billboard értesülései szerint a mostani visszavásárlás összege megközelítette a Shamrock által korábban kifizetett közel 360 millió dollárt
– írja az Unilad nyomán a Metropol.
Hálás a Shamrock Capitanek
A megállapodást májusban kötötték meg, Swift pedig azt nyilatkozta, hálás a Shamrock Capital csapatának. Arról beszélt, ők az elsők, akik nem csupán az anyagi érdekeket tartották szem előtt, hanem megértették, hogy ezek az anyagok, amelyek karrierje jelentős darabjai, érzelmileg is fontosak számára. „Olyan hálás vagyok nekik, hogy lehet, az első tetoválásom egy hatalmas lóhere lesz a homlokom közepén” – írta közleményében.
Köszönetet mondott a rajongóknak is
Az énekesnő külön köszönetet mondott a rajongóknak is. Arról írt, hogy mennyire fontos, hogy mellette álltak, de kiemelte a jelentőségét annak is, hogy olyan sokan elmentek az Eras Tourra, aminek a bevétele is kellett ahhoz, hogy sikerre vigye az ügyét.


